Szatmárnémeti

IT-s találkozó lesz szerdán

Fotó: SZFÚ archív
2022.02.23 - 08:32
Programozók, IT-mérnökök, webmesterek és rendszergazdák vesznek részt a szakmai konferencián.

Az erdélyi IT Plus Klaszter a központi régió egyik kiemelkedő szakmai szervezeteként működik már 2014 óta. A klaszter tagságát képező közel 40 vállalkozás számára már bebizonyosodott, hogy egyesített erőforrásokkal sikeresebben formálhatjuk Erdély információtechnológiai és kommunikációs (IT&C) piacát. 2021 új lendületet hozott a klaszter életében, és ennek egyik eredménye a Szatmár környékén kialakuló hangsúlyos klaszterjelenlét az IT és digitalizáció terén.

2022-ben az IT Plus Klaszter új oktatási programokat valósít meg, többek közt informatika és szoftverfejlesztési posztgraduális képzéseket indít, szervez IT meetupokat, és idén az egyetemista mentorprogram is kiterjesztésre kerül Erdély-szerte. Ez utóbbi egy jól kidolgozott módszertan szerint működik, mely biztosítja az eredményes szakmai gyakorlatot a részt vevő egyetemistáknak és a fogadó cégeknek egyaránt. A program túlmutat egy hagyományos szakmai gyakorlaton, ugyanis hosszú távú megoldásokat kínál a résztvevőknek, és ezáltal számos hozzáadott értékkel van felruházva.

Személyes találkozók

A program bemutatására február 23-án, szerdán 17 órai kezdettel kerül sor a Szatmárnémeti Technológia és Innovációs Központban (Ion Luca Caragiale utca 1. szám), melyre várják az érdeklődő cégek jelentkezését. A bemutatón lehetőség adódik megismerkedni a klaszter további programjaival és terveivel is. Személyes és online részvételre egyaránt az alábbi linken lehet jelentkezni: bit.ly/3LT18S2. A rendezvény szervezője az IT Plus Klaszter, partnere a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Kulturális Központ. A szakmai rendezvény az érvényes járványügyi intézkedések betartásával kerül megtartásra.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Üzletember-találkozót tartott az RMKT

A Partiumi Magyar Napok nulladik napjára szervezett üzletember-találkozót a Romániai Magyar Közgazdász Társaság szatmárnémeti szervezete, amelyen — ápolva a hagyományokat — most is meghatározó, helyi magyar vállalkozók találkoztak a közigazgatás képviselőivel, illetve a közösséget Bukarestben képviselő választott tisztségviselőkkel.
Belföld

Az IT fent, a vendéglátás lent

Az átlagbér nem rossz, de sajnos sokan vannak, akik sokkal kevesebbet keresnek havonta, mint 3200 lej. A IT-szektorbeli magas bérek javítják az átlagot, a legtöbben még mindig alul vannak fizetve.
Külföld

Online találkozó Kárpát-medencei magyar vállalkozóknak

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága fontosnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben is tartsa és erősítse a kapcsolatot a külhoni magyar közösségekkel, ezért online találkozót hirdet a Kárpát-medencei magyar vállalkozók számára.