Szatmárnémetiben tanácsoztak az erdélyi római katolikus nőszövetségek augusztus 29–31. között. A rendezvényt szerdán püspöki szentmisével zárták a szatmárnémeti székesegyházban.

Többek között Barótról, Borszékről, Brassóból, Besztercéről, Csíkcsicsóról, Csíkszeredából, Csomaközről, Felsőbányáról, Kolozsvárról, Krasznabéltekről, Margittáról, Marosvásárhelyről, Mezőpetriből, Nagybányáról, Nagykárolyból, Nagyváradról, a Nyárádremetéről, Parajdról, Székelyudvarhelyről, Tusnádfürdőről, Tasnádról és Zilahról jöttek római katolikus nőszövetségi vezetők és tagok az augusztus utolsó három napján tartott, tizenhetedik erdélyi találkozójukra.

A mintegy nyolcvan személy az Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség szervezésében találkozott Szatmárnémetiben. Hétfőn este szentmisén vettek részt a Hildegárda templomban, a megnyitót azonban kedden reggel tartották, a nőszövetségi elnökök beszámolói előtt pedig Hársfalvi Ottó általános helynök előadását hallgatták meg — a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye történetét és Boldog Scheffler János életútját is bemutatta az atya. Délután a nagykárolyi kastélykertbe és a kaplonyi kriptába tettek látogatást. Az eszmecserék és további látogatások után a háromnapos rendezvényt szerdán püspöki szentmisével zárták a székesegyházban.

A legszentebb áldozat bemutatásának elején a főcelebráns, Schönberger Jenő püspök emlékeztette a nőszövetségi tagokat, hogy az anyaszentegyháznak szüksége van rájuk, és a jó Isten is számít a szolgálatukra. „Az ő meghosszabbított kezei vagytok. Köszönöm nektek mindazt, amit Isten szeretetéből tesztek felebarátaitokért, és kérem az Isten kegyelmét, hogy még sok erőt, kitartást, lendületet adjon nektek” — mondta.

Szentbeszédében arra kérte őket, merjék munkájukat rábízni Istenre: „Ez nem a mi művünk, hanem az övé. Ha a mienk lenne, ha embertől lenne, akkor megszűnne. De az övé, és ő majd gondoskodik róla, hogy tovább éljen. Mi csak tegyük meg azt, ami a mi feladatunk. A korinthusiakhoz írt levélből olvastunk. El kell gondolkodnunk nekünk is azon, vajon érzéki, világi vagy lelki emberek vagyunk? Felnőtt keresztényekként tudunk gondolkodni, cselekedni vagy még mindig gyerekcipőben jár a mi hitünk, az Istenképünk, nem tudunk még felnőtt módon gondolkodni? Ha rá merjük bízni magunkat a Szentlélek vezetésére és megtanuljuk az Úr Jézusnak a lelkületét, megértjük, mi fontos igazán: az, hogy vigyem Jézust, hogy én vele legyek, és mindenkire úgy tekintsek, ahogyan ő. Segítsen a jó Isten kegyelme mindannyiunkat, hogy merjük megtenni ezt az Istenre való hagyatkozást, merjük őszintén rábízni mindazt, amit elkezdtünk és teszünk. Legyen az övé, gondoskodjon ő róla, ahogyan gondoskodik rólunk is.”