Vámfaluban a jelenkor kihívásainak ellenére egy élő református egyház működik. Ennek a közösségnek az életébe próbáltunk betekinteni Balla Gábor vámfalui és avasfelsőfalui református lelkipásztor segítségével, aki öt éve szolgál a településen.

Vámfaluba érkezésemkor Balla Gábor református lelkipásztor várt az autóbusz-megállóban. Együtt mentünk a lelkészi hivatalba, közben beszélt a faluról, az emberek életéről, nehézségeiről és sikereiről. A lelkipásztor elmondta, hogy Vámfalu lakosságának harminc százaléka magyar. A hetven százalék románság vallási szempontból megoszlik: ortodoxok, görögkatolikusok, pünkösdisták és Jehova tanúi. A magyarság legnagyobb részét a református egyház teszi ki, az egyházközség jelenleg 735 lelket számlál. Az elmúlt évben 742 lelket számláltak, de a legtöbb településhez hasonlóan itt is több volt a temetés, mint a keresztelő. Igaz, ma már a keresztelők száma nem jelenti azt, hogy növekedni fog az egyháztagok valós száma, ugyanis nagyon sok család külföldön él, és hazahozzák ugyan a gyereket megkeresztelni, de utána visszaviszik, és óvodába, iskolába már nem ide jár majd. Balla Gábor hangsúlyozta, hogy a fentiek ellenére az egyházközségben vannak fiatalok, minden évben van konfirmáció. Vannak vallásórások, a vakációs bibliahétre hatvan-hetven gyermek látogat el. A vámfalusi egyházközségről bátran el lehet mondani, hogy a lelkipásztort segíti munkájában a presbitérium, a nőszövetség, az ifjúság és az egyháztagok. Nagyon sok fiatal külföldön dolgozik, de amikor hazajönnek, nem hagyják ki a templomlátogatást. A legtöbben Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Angliában, Portugáliában és az Amerikai Egyesült Államokban vállalnak munkát. Nagyon sokan gondolkodnak úgy, hogy egy időszakot kint töltenek, pénzhez jutnak, majd visszajönnek, és itthon próbálnak boldogulni. Vannak olyanok is, akik nem akarnak visszaköltözni, de rendszeresen hazalátogatnak. Azok a gyerekek, akik ott nőnek fel, nem szívesen jönnek vissza. Nagyon sok olyan eset van, hogy a gyermek megtanulja annak az országnak a nyelvét, ahol él. A nyugati országok iskoláiban úgy-ahogy megtanulnak még egy-két idegen nyelvet is, de nem biztos, hogy beszélik majd az anyanyelvüket. A szülőkön van nagy felelősség, hogy megtanítsák a gyermeknek az anyanyelvet, és vallásosságra neveljék, de ez nem olyan egyszerű. Nyugaton több pénzt lehet keresni, mint itt, de azért nagyon sokat kell dolgozni. Nem biztos, hogy a szülőknek marad idejük a gyerekkel foglalkozni. Nagyon sok olyan eset van, amikor hazajön az unoka, és nem tud szót érteni a nagyszülőkkel.

Vámfalu utcáin haladva azt tapasztaljuk, hogy sokan építkeznek. Ez jó a visszaköltözők számára, ugyanis közülük legtöbben az építkezéseknél vállalnak munkát, vagy megpróbálnak elhelyezkedni Avasfelsőfaluban valamelyik cégnél. Nyugaton is, itthon is az értelmiségiek kapnak munkát a legnehezebben. Egy víz-, gáz- vagy villanyszerelő, egy kőműves bármikor kap munkát, egy diplomás értelmiségi nagyon ritkán, és általában nem azt végzi, amit tanult. A jó szakember, ha visszajön, azonnal kap munkát, egy értelmiségi ritkán.”

Templom és parókia

A lelkészi hivatalhoz érkezve a felújított templom és parókia, valamint azok látványos környezete tárult elém. Balla Gábor öt éve került Vámfaluba, öt év alatt nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodott. Nagyon megfogta a vámfalui emberek szorgalma, ami párosul az egyházszeretettel. Szeretnek dolgozni az emberek, sokat munkálkodnak, s ezt nemcsak a maguk és családjuk javára teszik, hanem az egyházért is. A Vámfalui Református Egyházközségben a parókiát kívül-belül megújították, kilenc hónap alatt felépült a temetőben egy ravatalozó, felépült a gyülekezeti ház. A lelkipásztor kiemelte, hogy Vámfaluban mindig az egyházát szerető és támogató nép élt és él ma is, akik tudják, hogy az egyházhoz való kötődés az Istenhez való kötődést jelenti, Istennek a szeretete pedig nem működhet, nem valósulhat meg a gyakorlati életben az egyház szeretete nélkül. Aki szereti Istent, az szereti az egyházát is. A településen vasárnap délelőtt is, délután is mennek az emberek a templomba, ugyanakkor odaállnak az egyház dolgai mellé. Nőszövetségi zászlót avattak, két emlékkő áll a templomkertben. Az egyiket 2013-ban avatták Kolos Vince templomépítő lelkipásztor emlékére, a másikat 2016 nyarán Kabai István egykori lelkipásztor emlékére. Az egyházközség tagjait érdekli az egyház múltja, az elődök élete és munkássága.

Vámfaluban kétszer égett le a templom. Az 1787-ben épült templom 1827-ben égett le, és 1828-ban kezdték el az új templom építését. 1910-ben újra leégett a templom. Amikor Kolos Vince megérkezett 1910-ben a gyülekezetbe, a helyzet eléggé siralmasnak tűnt. 1911-ben hozzákezdtek az új templom felépítéséhez, ezt használják ma is.

Kabai István 1949-ben érkezett Vámfaluba, és 1986-ig itt szolgált. A második világháború után és a kommunizmus korszakában, amikor az emberek több szempontból is nehéz helyzetben voltak, a lelkipásztor mindig arra biztatta az embereket, hogy az egyházat, Istent semmilyen körülmények között sem szabad elhagyni. Az emberek meghallgatták a lelkipásztor szavait, így élték az életüket, és ezt adták át a következő nemzedékek számára. Ezért tudtak a vámfaluiak megmaradni egy olyan közösségnek, amelynek tagjai a szorgalom mellett az egyház és Isten szeretetét is a szívükben hordozzák.

Ünnepi szokások

Balla Gábor örömmel beszélt arról, hogy Vámfaluban karácsonykor még mindig szokás a betlehemezés. Van fiú és lány betlehemes csoport. Ezek a csoportok énekelve járják a falut és köszöntik a családokat karácsony éjszakáján. Vámfaluban van húsvéti ünnepi köszöntés is, amikor a fiúk húsvét első napjáról a másodnapjára virradó éjjel köszöntik a családokat. Énekelnek és nyers tojást kapnak, amit elvisznek egy lány családjához (előre megbeszélve, hogy hova), ahol megsütik és közösen elfogyasztják a tojást. Ez többnyire hajnaltájt történik.

A fiatalok nem távolodtak el az egyháztól, rendszeresen járnak a templomba. Még mindig betartják a hagyományos ülésrendet. Külön ülnek az asszonyok és a férfiak. A lányok a hátsó sorokban ülnek, a fiúk a karzatban. A fiúk kor szerint mennek be a templomba, ugyancsak az idősebbek mennek elöl, amikor lemennek a karból úrvacsorázni. Van ifjúsági közösség — KRISZ —, egész évben tartanak ifjúsági bibliaórát, péntek esténként, hogy azoknak is legyen idejük hazamenni, akik városi iskolákban tanulnak. Nincsenek olyan kifogások, hogy nem érnek haza, vagy sokat kell tanulni. A vámfalui fiatalok szívügyüknek tartják a bibliaórákat és a templomba járást. A lelkipásztor és a kántor segítségével ők szervezik a templomi ünnepélyeket, találkozókra járnak, és részt vesznek egyházi rendezvényeken. Jó kapcsolatot ápolnak más gyülekezetekkel, és látogatják egymást. Ahhoz, hogy ezek a szálak ne szakadjanak el, fontos, hogy a lelkipásztor nyomon kövessen mindent, és neki se legyen fontosabb dolga, mint a hívekkel való foglalkozás. A lelkipásztoron múlik a kezdeti lépések megtétele. Ha nem teszi meg az első lépéseket, és nem próbál kitartani az elgondolása mellett, akkor nyilvánvaló, hogy az egész nem fog működni. Mindenre lehet megfelelő időpontot találni úgy, hogy a lelkipásztor ne várja el, hogy a fiatalok hozzá igazodjanak, hanem ő igazodjon a fiatalokhoz, ha kell, külön-külön mindegyikhez.

A lelkipásztor mindent megmutatott, és mindenről beszélt, de mindezeket felsorolni lehetetlen. Tény, hogy amikor sokan az egyház válságáról beszélnek, vannak pozitív példák, amelyeket érdemes lenne követni.

Elek György