Péntek délben ünnepélyes ceremónia keretében letette hivatali esküjét a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség négy új tűzoltója: Ardelean Ramona zászlós (aki a SMURD rohammentő-szolgálat vezetője is lett), valamint Hreceniuc Adriana, Cartis Adrian és Andreica Darian őrmesterek.
Az ünnepélyes eseményen Pataki Csaba megyei tanácselnök, Radu Bud kormánymegbízott és Altfatter Tamás alprefektus mellett jelen voltak a felügyelőség korábbi vezetői, Gheorghe Strâmb, Iulian Burz és Gheorghe Dan tartalékos állományban lévő tűzoltóezredesek, valamint Neculai Bucur nyugalmazott ezredes, az utolsó, még életben lévő háborús veterán tűzoltó — mintegy igazolva: aki a mentéssel és a tűzoltósággal „jegyzi el magát”, annak hivatása és esküje élete végéig tart.
Elsőként Bud kormánymegbízott köszöntötte az újoncokat, akik ettől a naptól kezdve a „legfontosabb és legnagyobb bizalmat élvező csapat tagjai lettek”, Pataki tanácselnök gondolatai pedig a múltba kalandoztak vissza: „Enyhén nosztalgikus hangulatba kerültem, mert eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor annak idején én tettem le katonai eskümet, hiszen annak a generációnak vagyok tagja, amely számára még kötelező volt a sorkatonai szolgálat. Igaz, én csak bizonyos időtartamra szóló esküt tettem — önök életük végéig kötelezik el magukat, amihez komoly elhivatottságra van szükség” — mondta, a maga és a megyei tanács további támogatásáról biztosítva a felügyelőséget, s minél több „zöld kódban” (azaz riasztások nélkül) eltöltendő időt kívánva nekik.
A ceremónia végén Cristian Silaghi katonai lelkész áldotta meg az újoncokat a minden tűzoltóra érvényes kívánsággal: „Isten óvjon benneteket és minden bevetésről sértetlenül hozzon vissza!”