„Mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Jézus Krisztus”

Lukács 2,11

A Szentírásban két helyen hallgathatunk bele a mennyei zenébe és a harmóniák világába. Az első alkalommal a Sínai-hegyen történt szövetségkötéskor (2 Móz 19), másodszor pedig a pásztoroknak szóló örömhíradáskor (Luk 2). Az első a törvény, míg a második a Megváltó születésekor hangzik el. Mintha Isten maga volna az a zeneterapeuta, akire bízvást rábízható a beteg világ sorsa, hiszen végtelen bölcsességében jól tudja, hogy a meghatározó rítusok és történések fontos velejárója a zene. (Bizonyára csodás dicséret lehetett az angyaloké, s remélem, hogy a hanganyag megmaradt a mennyei archívumban!)

Az angyalok éneke és híradása az éjszaka csendjében hangzik fel. Jézus Krisztus születése szintén az éjszaka csendjében történt. Csodálatos testet öltése azt üzeni számunkra, hogy Isten megáldott bennünket, valóban reánk fordította az Ő arcát (4 Móz 6,25). A karácsony egyik fontos üzenete: Isten megáldott téged az Ő Fia által, hiszen az Úr, az angyalok, Jézus Krisztus azon az éjszakán reánk fordította az Ő orcáját. A ragyogó arc szimbolikus kifejezése az egyik legősibb kisgyermekkori élményünkre utal vissza: amikor szülők ráfordítják, ráragyogtatják arcukat a gyermekre, a csecsemőre. Az emberi élet kezdeti szakaszában ez a nonverbális kommunikáció azt jelenti: örülnek a kis jövevény létének, elfogadják, jónak és csodálatra méltónak tartják.

A zajhoz szokott és ezért a csend elől már-már menekülő 21. századi ember számára mégis oly otthonos a lélek megszólaló zenéje. Az ember ilyenkor képes levetni az önzését takargató racionalizmus gönceit, és szent gyermeki ártatlansággal, bizalommal odafordulni a szeretet üzenetéhez. Mindez abban a legmélyebb csendben történik, amelyből újra születhet az a zene, amelynek szárnyán a jó hír megérkezik.

Karácsonykor az áldást-adó Isten legnagyobb ajándéka, Jézus Krisztus érkezett az emberek közé. Az Ő áldását kérjed életedre!

Király Lajos,

a Szatmári Református Egyházmegye esperese