Kanti Ágnes fogadalmat tett, Tóth Borbála pedig noviciátusba lépett március 18-án, a Kalazanci Szent József templomban zajlott szertartáson.

Ünneplő tömeg töltötte meg a nagykárolyi Kalazanci Szent József templomot március 18-án, Boldog Celestina Donati, a piarista nővérek kongregációja alapítójának ünnepén, amikor az este hat órától kezdődő szertartás alatt Kanti Ágnes megkezdte fogadalmas nővéri életét, Tóth Borbála pedig noviciátusba lépett.

A legszentebb áldozat bemutatásának elején, Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntötte a vendégeket - Labancz Zsolt provinciálist és a piarista atyákat, Ana Lucia D'Ospina generális anyát és a nővéreket -, a paptestvéreket és a híveket, és kérte Celestina anya közbenjárását Ágnesre és Borbálára, valamint a piarista rend minden tagjára. Szintén a szentmise elején megáldotta Boldog Celestina Donati képét, amit a templomban, Boldog Scheffler János képe mellett helyeztek el.

Az evangélium olvasása után megkezdődött a noviciátusba lépés szertartása, melynek során Tóth Borbála először megvallotta szándékát: "Isten szeretete vezetett közétek, hogy a közösségi életetekről tapasztalatot szerezzek, és a ti példátokból megtanuljam a keresztre feszített Krisztust követni egy szegény, alázatos és tiszta életben. Tanítsatok meg kitartani az imában és a bűnbánatban, hogy egy szívet, egy lelket formáljak veletek az Egyház és minden ember szolgálatára. Segítsetek, hogy az evangéliumról életem minden percében tanúságot tegyek, segítsetek megismerni szabályzatotokat, és a testvéri szeretet parancsát megtartani."

Az elöljáró ezt követően átadta a novíciának a nyakláncot és a konstitúciót.

Az első fogadalomtétel és a beöltözés szertartása kezdetén a generális anya, Sr. Anna Lucia D'Ospina a nevén szólította a novíciát, aki a próféta szavával válaszolt - "hívtál, itt vagyok" -, majd kifejezte szándékát, melyben felvételét kérte a piarista nővérek kongregációjába.

Lobmayer Imre, váci házfőnök szentbeszéde jól illeszkedett a szertartásba. Elmélkedésében, a szerzetesi életet Isten felé irányított életnek nevezte: "Olyan a szerzetesi élet, mint amikor egy hajó a kikötőből elindul, és rögtön a cél felé fordul, még ha nem is látja azt. Egész idő alatt abba az irányba megy, ahova el akar jutni. Amikor fogadalmat teszünk, igazából három dolgot fogadunk meg - a szegénységet, a tisztaságot és az engedelmességet -, de úgy gondolom, hogy mindhárom mélyén az a vágyunk van, hogy életünk Isten felé irányított legyen. Ettől indíttatva lépünk be egy szerzetesrendbe."

Lobmayer Imre a három fogadalmat, erényt tárgyalta, majd Isten akaratának keresésével kapcsolatban kijelentette, ez nem szegényíti meg, nem korlátozza az embert, hanem épp ellenkezőleg: "Amire Isten hív engem, az ajándék. Ha úgy tudok fogadni mindent, mint Isten ajándékát - a mindennapi életben, a másik emberben, a körülményekben, a betegségemben, jólétemben, fáradtságomban, pihentségemben, a napsütésben és a zuhogó esőben -, akkor ez felszabadít engem. Ha Istentől mindent ajándékként tudok tekinteni, akkor egy megajándékozott emberként élem életem. Ezt a nyitottságot az Isten iránti bizalom táplálja bennem."

Szentbeszéde végén a zsolozsma reggeli, imádságra hívó zsoltárát olvasta fel, amely, mint mondta, az Isten felé irányított életben erősíti őt meg, ezt ajánlotta Ágnesnek is.

A prédikációt követően folytatódott a fogadalomtétel szertartása, melyben a novícia válaszolt a Püspök atya szegénységre, tisztaságra és engedelmességre vonatkozó kérdéseire, az oltárhoz lépett és az általános elöljáró kezébe tette egy évre szerzetesi fogadalmát. Ana Lucia D'Ospina már új nevén - Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér - szólította őt, majd az oltárra tették és aláírták a fogadalom szövegét tartalmazó iratot. Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta a szerzetesi ruhát, ezt átadták az újonnan fogadalmat tett nővérnek, aki beöltözött a piarista nővérek rendi ruhájába. Ágnes, már rendi ruhában, átvette a konstitúciót és a keresztet.

Szintén a szentmisében, a piarista nővérek - mint Boldog Celestina Donati ünnepén minden évben teszik -, megújították Istennek tett fogadalmukat, majd a hit megvallással folytatódott a szentmise.

Az áldozást követően Ágnes nővér imádkozott az ambótól, melyben kérte a Jóistent, hogy a fogadalomtétel napjának emléke alakítsa őt a hétköznapokban, forrása legyen az örömének, támasza, ha elkeseredne. "Add, hogy a szeretet egyre mélyebben gyökerezzen a szívemben, áthassa minden szavamat és cselekedetemet, hogy akik rám néznek, a Te szeretetedet ismerjék meg. Add, hogy mindig hűséges maradjak hozzád és kongregációnk karizmájának megfelelően Téged szolgáljalak a leginkább rászorulókban".

A szentmise végén a kolozsvári piarista templom hívei és piarista diákok részéről Ágnes nővérnek és Borbála novíciának, egy a kincses város piarista templomát ábrázoló festményt adtak át. De a nagykárolyi közösség öröme volt a legnagyobb, a károlyiak mindkét ünnepeltre nagy szeretettel tekintenek. Ezt mutatta az is, hogy a templomból kivonuláskor a hívek hosszú sorokban várakoztak, hogy gratulálhassanak Ágnesnek és Borbálának, megszoríthassák kezüket és átadhassák jókívánságaikat.