Nagykároly

Ismét találkoztak a néptáncosok Nagykárolyban

2017.10.29 - 15:38

Szombaton ismét szép élmények reményében gyűltek össze a néptáncosok és érdeklődők a Nagykárolyi Néptánctalálkozón. Kézműves foglalkozás, táncház és gála volt a program.

Szombaton már a kora délelőtti órákban gyermekzsivaj költözött a nagykárolyi Szent László közösségi ház falai közé, kezdetét vette ugyanis a tizenhetedik Nagykárolyi Táncháztalálkozó a Rekettye Kulturális Egyesület szervezésében. Délelőtt kézműves foglalkozásokkal várták a kicsiket, a mintegy két óra alatt maximális létszámban mutathatták meg ügyességüket a legkisebbek. A szervezők üvegfestéssel, origamival, körmönfonással és még sok más érdekességgel várták az apróságokat és szüleiket. Az idei foglalkozás azért volt különlegesebb, mert a gyapjúfeldolgozást mutatták be a gyerekeknek, akiknek lehetőségük volt kipróbálni minden ehhez kapcsolódó folyamatot és eszközt. Többen is jelen voltak a nádudvari szakiskolából, ahol ezt tanítják, s onnan érkeztek mesterek oktatni a szombati program résztvevőit. Pályázati pénzből vásárolt az egyesület szövőszéket, motringolót, zsinórkészítőt és mindenféle szövőeszközt, körmöcskéket, egyebeket, amiket most is használni lehetett. Miután a gyerekek kiügyeskedték magukat, délben kezdetét vette a táncház Majer Rajival és Katival. A nap csúcspontja este 6 órakor érkezett el, amikor is kezdetét vette a várva várt gálaműsor.

A táncháztalálkozó sikerességét bizonyítja, hogy évről évre egyre többen vesznek részt rajta, így egyre nagyobb fejtörést okoz a táncháztalálkozó gálaműsorának otthonául szolgáló helyszín kiválasztása; a tavalyi évhez hasonlóan idén is a városi színház épülete adott otthont a rendezvénynek. A köszöntőbeszédet követően először a kis rekettyések álltak színpadra és adtak elő egy rábaközi táncot Maier Raimond irányításával. Őket a rekettye utánpótlás szilágysági tánca követte, amit szintén Maier Raimond tanított meg nekik. Fellépett a kárpátaljai Kökény néptáncegyüttes, a kis és nagy citerások Nauner Agárdi Éva vezetésével, a szatmárnémeti Röpike néptánccsoport mezőségi táncokkal, a mátészalkai Szatmár néptánccsoport, valamint a házigazda Rekettye Néptáncegyüttes. Az este folyamán énekkel szórakoztatta a közönséget Bodó Emese.