Vidék

Ismét működik a toronyóra Börvelyben

2020.06.30 - 07:35

„Tempus fugit” — az idő rohan, tartja a latin mondás. Nem tudjuk megállítani, de tudjuk mérni, és meg tudjuk különböztetni az ünnep- és hétköznapokat. A Börvely központjában lévő református templom toronyórája már évtizedek óta nem működött. Az idősebbek gyerekkorukban látták utoljára a pontos időt rajta, épp ezért a közösség régi vágya volt megjavítani a toronyórát.

A 2019-es év folyamán elkezdődtek a toronyóra javítási munkálatai. Újrafestették a toronyóra 4 számlapját, a régi mánosokat megtisztították és újrafestették, továbbá egy új, modern, XXI. századi technikának megfelelő meghajtó szerkezettel látták el, amely egy műholdhoz kapcsolódva vezérli a mánosokat és jelzi az idő múlását.

A nagy harang mellé egy kongató is került, amely óránként jelzi a pontos időt. A munkálatok 2020 telén tovább folytatódtak a harangok javításával és villamosításával. A templomtoronyban lévő, XIX. századból származó harang felfüggesztése meg volt repedve, ezért egy teljesen új felfüggesztés került a harangra.

A három harangot villamosították és automata vezérléssel látták el, amely naponta háromszor, reggel 8 órakor, déli 12 órakor és délután 4 órakor jelzi a napszakok váltakozását. A munkálatok összértéke 45 000 lej volt. A kivitelezés nagy részét a Quasi Modo cég végezte. Illesse köszönet a támogatókat: a Bukaresti Vallásügyi Államtitkárságot, Börvely Község Polgármesteri Hivatalát, a Börvelyi Református Nőszövetséget, illetve köszönet a hívek rendkívüli adományáért.

A közismert latin mondás szerint a harangok rendeltetése: vivos voco, mortuos plango, fulgura frango — hívni az élőket, siratni a halottakat, megtörni a villámokat. A kegyelmes Isten adja, hogy az élők meghallva a harangok közösségre hívó hangját sokáig tudjanak gyönyörködni bennük!” — adta hírül a lelkész.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kilenc templom kapott ünnepi fényköntöst

Szatmárnémeti kilenc oltalomháza kapott dísz–megvilágítást egy most lezárult projektnek köszönhetően.
Vidék

Román közösség vett észre magyar köztisztviselőt

Magasrangú egyházi kitüntetést kapott Béres Antal Lázári község polgármestere.
Szatmárnémeti

Mellészegődni, beszélni vele, vágyni kell Krisztusra! - KÉPGALÉRIA

Ez a verseny nem csak a tudás próbája volt, hanem lelki és közösségi ünnep is, amely lehetőséget adott a találkozásra, a közös gondolkodásra és az egymástól való tanulásra.