Külföld

Ismét miniszterelnöknek választották Orbán Viktort

2018.05.10 - 17:30

Negyedik miniszterelnöki ciklusára tette le Orbán Viktor az esküt csütörtökön a Parlamentben. Az eseményen részt vett Boross Péter és Medgyessy Péter volt miniszterelnök, de ott volt Mádl Ferenc néhai államfő és Antall József volt kormányfő felesége, valamint Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök.

Orbánt 134 igen, 28 nem szavazattal választották meg miniszterelnöknek. Az MSZP-Párbeszéd és az LMP már a szavazásban sem vett részt, a DK és a Jobbik nemmel szavazott a miniszterelnök megválasztásakor, majd a DK képviselői a beszédet megelőzően kivonultak az ülésteremből. Orbánt így az ellenzéki padsorokból csak a jobbikosok hallgatták meg. Orbán köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, bármely jelöltre szavazott is. Külön megköszönte azoknak, akik a polgári, nemzeti és keresztény erőket támogatták, valamint őt személy szerint. Nekik sajátos felelősséggel tartozik, amit teljesíteni is fog, de összhangba fogja hozni ezt másik kötelességével, hogy az egész nemzetet szolgálja. Kormányom mindig a háromharmadot szolgálja majd – jelentette ki a miniszterelnök, majd megemlítette, hogy negyedszerre teszi le a kormányfői esküt, és 28 éve szolgál képviselőként. Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll. A vitát és a küzdelmet a politika természetes részének tekinti. Orbán megígérte azt is, hogy a vitákban a lovagiasság szabályait betartja majd, de a szocialistáknak külön megígérte, hogy amilyen a fogadj Isten, olyan az adjon Isten. Orbán szerint a győzelem soha nem végleges, a vereség pedig soha nem végzetes, mert a politikában a háborúval ellentétben nem csak egyszer ölik meg az embert. Azt is elmondta, hogy ha kitölti a ciklust, még mindig csak döntetlenre áll majd 16 ellenzékben és ugyanennyi kormányon eltöltött év után. Márpedig sportemberként nem éri be a döntetlennel.