Erről Bekő Tamás városmenedzser nyilatkozott az opiniadecarei.ro hírportálnak, ahol elsősorban Marius Botan edző legénységének gratulált a megyei bajnoki címért.
„Sajnos most nem sikerült kivívni a feljutást a divíziós bajnokságba, mivel egy nálunk rutinosabb csapattal álltak szemben a legényeink. Ők megérdemelten győztek, ezért gratulálunk nekik” – nyilatkozta Bekő a múlt heti, Nagykárolyi VSK Victoria – Real Bradu osztályzó mérkőzés kapcsán, amit Szászmedgyesen 3–0-ra nyert meg az Argeș megyei bajnok. A városmenedzser ezután az önkormányzat további támogatásáról biztosította a helyi klub vezetőit. „A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal továbbra is támogatni fogja a VSK Victoria két szekcióját. A focisták már megkezdték a készülést a következő szezonra, és a cél egyértelmű: feljutni a Liga 3-ba” – nyilatkozta.
Mint ismeretes, a 2021-es bajnoki szezon extrarövid volt, csak a Liga 4 Elite tizenkét csapata játszott három hétig, amelynek a végén a nagykárolyiak nyerték a bajnokságot. Vélhetően a 2021–2022-es szezont már a régi, megszokott menetrend szerint tudja megrendezni a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület. Ebben bíznak a nagykárolyiak is: „Reméljük, hogy a következő szezon már normális hosszúságú lesz. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Román Labdarúgó-szövetség nem megfelelő hozzáállását a megyei bajnokságok és az osztályzó megrendezésére. Nagyon későn hozták meg a döntést a megyei pontvadászatok rendezési feltételeire, és nagyon rövid időt adtak a megyei bajnokok meghirdetésére. Az osztályzóval együtt nyolc meccset kellett játszanak a fiúk négy hét alatt. Egy amatőr csapatnak ez nagyon megterhelő, ráadásul nem is volt sok idő a felkészülésre. Úgy érzem, hogy itt a Liga 3-ba való bentmaradásért küzdő csapatoknak szerettek volna kedvezni” – vélte Bekő.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy Kovács Jenő polgármester bejelentette, hogy korszerűsítési munkákat tervez a Victoria Stadionban, többek között műfüves borítást kaphatna a játéktér, amit éjjeli világító berendezéssel akarnak ellátni.
Szöveg: Pesek Attila
Fotók: Geiger Erik, opinidecarei.ro