Külföld

Ismét megváltoztatták a híres nyaralóhely nevét

2016.11.30 - 16:00

A spanyolországi Baleár-szigetek fővárosa, Palma de Mallorca neve ismét egyszerűen csak Palma lesz – így döntött az autonóm közösség parlamentje kedden, és ezzel nyolc éven belül harmadszor változtatták meg a város nevét.

A város neve hosszú idő óta vita tárgya a bal-, és jobboldali pártok között, és lényegében attól függően változtatják meg négyévente, hogy éppen ki van hatalmon. A mostani egyszerűsítés a baloldali pártoknak köszönhető, akik azzal érveltek a módosítás mellett, hogy a város így visszakapja eredeti, történelmi nevét, amelyet még az alapító rómaiaktól kapott. A konzervatív pártok szerint viszont a Palma de Mallorca elnevezés egyértelműen megkülönbözteti a szigetek fővárosát más, hasonló nevű településektől, amelyet elsősorban a turizmus szempontjából tartanak fontosnak. Például a Kanári-szigetek egyik szigetének neve La Palma, a szigetek fővárosa pedig a Las Palmas de Grand Canaria nevet viseli.