Egy szerencsés góllal nyert az Ilfov megyei ellenfél pénteken Szatmárnémetiben, viszont az FC Olimpia legénysége gyengén muzsikált a bajnoki találkozón, és vélhetően egyre távolabb kerülnek a másodosztályos dobogós helyektől.
Hat pontot vesztett el a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata egy középszerű együttessel szemben, hiszen az ottani, őszi vereség után pénteken, a visszavágón is nyerni tudott a CS Afumați csapata. Nagyobb gond az, hogy Bogdan Andone edző legénysége pénteken egyáltalán nem úgy mutatott, mint egy erős csapat, amely a ciprusi edzőtábor után hengerelt az első tavaszi mérkőzésen, Brassóban.
A labdabirtoklással ugyan nem volt gond a 25. forduló mérkőzésén, viszont Vlad Muțiu kapuja pénteken egyetlen alkalommal volt veszélyeztetve, amikor Carlo Erdei jobboldali keresztlabdájára Raul Krausz érkezett a rövidre és kapufára rúgta a lasztit.
Ekkor viszont már vezetett az ellenfél, ráadásul egyik alapemberét, Cosmin Iuhast is nélkülözni volt kénytelen. Utóbbi múlt hétvégén nem játszhatott a sárga lapos eltiltás miatt, így nagy elánnal várta a mai visszatérést. A lendület olyan nagy volt azonban egy helyzetnél, hogy a 11. percben kevés híján a lábát törte, amikor Răzvan Avram esésben maga alá szorította a szatmári kapitány jobb lábát. Iuhas térde kifordult, a mentők pedig azonnal kórházba szállították további kivizsgálásra. Vélhetően újabb kényszerszabadnapok várnak a hátvédre.
Cristian Daminuță körbelőtte az Afumați kapuját, Ursu pedig többször is helyzetbe hozta magát, de nem tudott veszélyeztetni. A 33. percben aztán a szerencse az ellenfél oldalára állt és megszerezte a nem várt három pontot hozó gólt: Burlacu bal oldali távoli lövése Florin Mureșan hátán változtatott irányt, így Iulian Anca-Trip már nem tudott visszaérni jobb oldalra, a laszti pedig a hálóban állt meg (0–1).
A szünet előtt jött Krausz kapufája, viszont a fordulás után az Olimpia legénysége ötlettelenül játszott. Bár Anca–Trip munka nélkül maradt, a folyamatosan támadó kollégái Muțiunak sem okoztak különösebb fejtőrést. Daminuțának továbbra is túl kicsinek bizonyult a kapu, hogy eltalálja, a hajrában beívelt labdára érkező Vasile Pop pedig kevéssel fejelt a kapu mellé.
Elfogyott a végére az Olimpia, az Afumați pedig tördelte a játékot, őrizve az eredményt. Biztos, hogy őket is meglepte, hogy pontokkal térhettek haza az Ilfov megyei településre.
Az Olimpia a forduló végén megőrzi az ötödik helyét a táblázatban, viszont csak vasárnap délután fog kiderülni, hogy milyen mértékben nő majd a hátránya a dobogós csapatok mögött. A következő két fordulóban pedig pokolian nehéz meccsek várnak Andone legényeire, hiszen a sepsiszentgyörgyi kiszállás után a Bukaresti Juventus jön majd Szatmárra.
Az eltiltása miatt Andone nem jöhetett a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra, helyette Mihai Ștețca kapusedző nyilatkozott röviden: „Elnézést kérünk minden szurkolótól és szatmáritól a mai teljesítményünkért.”
Liga 2, 25. forduló
Szatmárnémeti FC Olimpia – CS Afumați 0–1 (0–1).
Helyszín: Olimpia-Daniel Prodan Stadion; 1500 néző. Vezette: Cristian Codrea (Nagybánya).
Gólszerző: Burlacu (33. perc).
Olimpia: Anca–Trip – Ursu (V. Pop, 55. perc), Duruș, Heil, Krausz, Onicaș (Rus, 46.), Iuhas (Bura, 13.), Mureșan, Daminuță, Erdei, Voicu; vezetőedző: Bogdan Andone.
Afumați: Muțiu – Gheorghe, Botea, Patriche, Olariu, Buzea, Avram (A. Popa, 60. perc), Burlacu (Petculescu, 63.), Tudorache, Vlada, Dedu (Costache, 27.); vezetőedző: Vasile Neagu.
A további program
Szombat
CS Baloteşti – Resicabányai Metalul
Bukaresti Juventus – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK
Dunărea Călăraşi – Nagyváradi Luceafărul
Chindia Târgovişte – Foresta Suceava (12 óra, Digi Sport, Dolce Sport)
Temesvári ASU Politehnica – CS Mioveni
Vasárnap
Aradi UTA Bătrâna Doamnă – Brassói FC (11 óra, Digi Sport, Dolce Sport)
Játék nélkül
CSM Râmnicu Vâlcea – Academica Clinceni 0–3
A Dacia Unirea Brăila és a Tatrangi Unirea szabadnaposak (utóbbi visszalépett a bajnokságból).
1
Juventus
21
16
3
2
39–9
51
2
UTA B. D.
22
14
3
5
42–23
45
3
Sepsi OSK
21
13
5
3
37–18
44
4
Brassó
22
12
6
4
36–20
42
5
Olimpia
22
12
5
5
33–20
41
6
Mioveni
22
11
5
6
28–17
38
7
Chindia
21
11
2
8
33–23
35
8
Brăila
22
9
4
9
24–27
31
9
Afumaţi
22
8
4
10
24–26
28
10
Luceafărul
22
8
3
11
24–24
27
11
Suceava
21
8
3
10
33–38
27
12
Clinceni
22
8
3
11
34–42
27
13
Călăraşi
21
6
7
8
25–29
25
14
Temesvár
22
6
6
10
29–37
24
15
Baloteşti
21
5
5
11
25–37
20
16
Vâlcea
22
4
6
12
16–34
18
17
Resica
22
4
1
17
21–49
13
18
Tatrang
22
2
5
15
15–45
9
Szöveg és fotók: Pesek Attila