Mozgalmas mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlent a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata az FC Olt ellen Slatinán. Csík Tibor együttese így továbbra is az élmezőnyben tanyázik.
A Minerul Motru elleni hazai mérkőzés után újabb döntetlent játszott a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata, ezúttal idegenben, az FC Olt Slatina ellen a második ligás küzdelmek B csoportjának hetedik fordulójában. A találkozón mindkét együttesnek megvoltak a gólszerzési lehetőségei, azonban egyikük sem ért el találatot.
A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban az első percekben kétszer is veszélyeztettek, az Oli azonban gyorsan válaszolt, de Zsiga 25 méterről lőtt szabadrúgása a sorfalon akadt el. A félidő derekán a hazaiak jutottak szabadrúgáshoz, Şuta azonban résen volt. A játékrész végén az Olimpia került mezőnyfölénybe, először Villand fejelt a kapu felé ígéretes helyzetből, majd Iuhas is sorfalba rúgta a labdát egy tizenhatoson belüli szabadrúgásból.
A szünet után Gavrilescu és Zsiga játszotta ki az ellenfél védelmét, de utóbbi lövése épphogy elkerülte a kaput. A következő bő negyed órában a hazaiak diktálták a mérkőzés tempóját, három gólhelyzetet is kialakítottak, ám Şuta nagy napot fogott ki: mindhárom esetben sikerült hárítania. Ezt követően az Olimpia vette kézbe a játék irányítását, de Kinczel a kapu mellé rúgott, Iuhas két lövése pedig az ellenfél kapusának kezei közt landolt.
Az utolsó tíz percben újból a hazaiak kerültek mezőnyfölénybe, de a szatmári védelem a mérkőzés lefújásáig állta a sarat.
A következő fordulóban az Olimpia a Bihar FC együttesét fogadja hazai pályán.
Ifj. Deák Endre