Belföld

Ismét hatalmas torlódás volt a határon

2021.01.03 - 16:26

Akárcsak két héttel korábban, szombaton ismét végeláthatatlan kocsisorok zsúfolódtak össze a román – magyar határszakasz átkelőpontjainál — most a kilépési oldalon, hiszen az ünnepeket, téli szabadságot itthon töltő több tízezer vendégmunkás visszaindult Európa legkülönbözőbb országaiban lévő második otthonába.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sorra dugultak be az átkelőpontok, s még azok is (igaz, jelentősen rövidebb) várakozásra kényszerültek, akik indulás előtt tájékozódtak a határrendészet honlapján és épp a tumultus elkerülése érdekében a kisebb, csanálosi, mihályfalvi határátkelők felé vették az irányt.
Mint a határrendészet összesítéséből kiderül, csak a szombati napon közel 30 000 utas lépett ki Románia területéről — a legnagyobb forgalmat pedig az Arad megyei Nagylak II és a petei átkelő bonyolította, ahol több mint ötezer személy és 1700 jármű okmányait ellenőrizték kilépéskor. Peténél a várakozási idő adott pillanatban meghaladta a 100 percet, annak ellenére, hogy hat sávon történt a kiléptetés (a kamionsávot is megnyitották a kiskocsiforgalom számára) és egy mobil ellenőrzőpontot is felállítottak az áthaladás–gyorsítás érdekében. Ám az sem szusszanhatott fel teljes megkönnyebbüléssel, aki átjutott az első akadályon, ugyanis a magyar–osztrák határszakaszon ismét dugóba került.
A román – magyar határszakasz átkelőinek forgalma vasárnap kora délutánra állt helyre, ekkor már, a Nagylak II–t leszámítva, mindenhol alig negyed óra alatt át lehetett jutni.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Itt a válasz, hogy miért nem lehet parkolni a petei vámban

A gördülékenység a kulcsszó.
Szatmár megye

Nem engedik parkolni az ingázókat Peténél

Mi változott, hogy ami eddig szabad volt, hirtelen tiltott lett?
Belföld

A keresztlevél nem alkalmas határátlépésre

A 2005/248-as törvény értelmében a kiskorú román állampolgárok útlevéllel, illetve (14 év fölött) útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak külföldre. A születési bizonyítvány nem minősül úti okmánynak.