Újraindult az ország 13 gyógykezelő központja, amelyek fogadják az államilag támogatott kezelésre érkező nyugdíjasokat. A hazai gyógyfürdőkben összesen 3154 szálláshely van, azonban a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések következtében csak 2108-at használhatnak egy turnusban, jelentette be a hét közepén Kovásznán Violeta Alexandru.
A munkaügyi miniszter a háromszéki fürdővárosban ellenőrizte, hogy a gyógykezelő központban betartják-e a járványmegelőzési feltételeket, és hogy milyen körülmények között fogadják a kezelésre érkező nyugdíjasokat. A gyógykezelő központokban külön utakat alakítottak ki a személyzetnek és a vendégeknek, hogy megelőzzék az esetleges fertőzéseket. A kezelésre érkező nyugdíjasoknak kötelező a járványtani szűrés, illetve a kezelések alatt a személyzetnek használnia kell a védőfelszerelést.
A gyógyüdülések a Szatmár megyei nyugdíjasok körében is kedveltek, tavaly például 3373 jegyet osztott ki az igénylők között a megyei nyugdíjpénztár, az idei első negyedévben, még a koronavírus-járvány előtt pedig a kiutalt kétszázból 171-et értékesítettek olyan üdülőkben, mint a Bihar megyei 1 Mai, az Arad megyei Moneasa, a Hunyad megyei Geoagiu-Băi, a szilágysági Bizuşa és Kovászna.
Ki igényelhet jegyet?
A 2010-es évi 263-as számú törvény értelmében a nyugdíjasok, a köznyugdíjrendszer biztosítottai, valamint más, speciális törvények által megnevezett kategóriák — fogyatékkal élő személyek, politikai és etnikai okból üldözött személyek, háborús veteránok, munkabalesetet szenvedett vagy szakmai megbetegedésben szenvedő személyek — gyógykezelésben részesülhetnek, amelynek költségeit részlegesen vagy esetenként teljesen a társadalombiztosítási alapból fedezik.
Az igényelhető jegyek számát minden évben a társadalombiztosítási költségvetésből erre a célra elkülönített összegek függvényében állapítják meg. Idén például 59 926 gyógykezelési jegyet finanszíroz a kormány, 370 millió lejt költ erre a célra.
Ingyen igényelhetnek jegyet a betegnyugdíjasok, amennyiben a rehabilitációs program keretében az orvos ezt javasolja, valamint a speciális törvények előírásainak haszonélvezői. Egy bizonyos összegű hozzájárulás befizetése ellenében részesülhetnek gyógykezelésben a nyugdíjasok, a köznyugdíjrendszer biztosítottai, az említett kategóriák kivételével.
A jegyek elosztása egy pontos kritériumrendszer alapján történik, amelyet minden évben az Országos Nyugdíjbiztosító Pénztár elnökének a rendeletével fogadnak el. Egy kezelési turnus időtartama 16 nap, ebből 12 napra biztosítanak kezelést.
Az igénylőknek a lakhelyük szerint illetékes megyei nyugdíjpénztárhoz kell intézniük kéréseiket, kivételt képeznek a speciális törvények előírásainak haszonélvezői, akik ahhoz a nyugdíjpénztárhoz kell forduljanak, amelyiknek a nyilvántartásában vannak.
A hozzájárulást fizető személyek esetében a törvény a következőképpen rendelkezik a hozzájárulás mértékéről: nyugdíjasoknak 50%-os a hozzájárulásuk a gyógykezelést megelőző havi bruttó nyugdíjukból, a biztosítottak fizetik a gyógykezelési jegy árának az 50%-át, azok a biztosítottak, akiknek a fizetése nagyobb, mint az országos bruttó átlagbér, a jegy teljes árát ki kell hogy fizessék. Ebben az évben 1792–1879 lej közötti összegbe kerül egy főre a teljes gyógykezelési jegy.
Az Országos Nyugdíjbiztosító Pénztár gyógykezelési jegyeket biztosít a saját tulajdonban lévő kezelési egységekbe, a következő helységekbe: 1 Mai, Amara, Bala, Bizuşa, Buziaş, Kovászna, Geoagiu-Băi, Lacu Sărat, Moneasa, Nicolina, Olăneşti, Pucioasa és Sărata Monteoru.
Bumbuluţ Krisztina