Belföld

Ismét egyetemistáktól hangos Kolozsvár

Új tagok és csapatkapitány viszi tovább a tízéves szatmári BorÁszok csapat színeit (Fotó: kmdszdiaknapok/Facebook)
2022.05.04 - 09:39
Két év kihagyás után ismét az egyetemistáktól lesz hangos Kolozsvár — a kincses városban ma startol a 27. KMDSZ Diáknapok, az egyik legnagyobb és legnívósabb, egyetemistáknak szánt többnapos programsorozat, amelynek idei témája a varázslatos erdők és lények.

Két év kihagyás után május 4–8. között újból megtartják a KMDSZ Diáknapokat. A kincses városi magyar egyetemisták legnagyobb rendezvényét hagyományos keretek között, személyes jelenléttel rendezi meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. Mint minden évben, idén is egy teljes téma köré építik fel a fesztivált, a résztvevőknek pedig a témához kapcsolódó feladatokat is osztanak a szervezők. Az idei téma nem más, mint a varázslatos erdő és lények, így értelemszerűen varázslattal fog megtelni a kincses város már szerda reggel 9:30-kor, ugyanis ekkor kezdődik a megnyitó, amelyen az 51 csapat, amelyek idén jelentkeztek, felsorakozik a főtéren. A rendezvény megnyitóját követően egy flash mobra is sor kerül, majd következhet a felvonulás, amelynek végállomása a Törökvágás, a fesztivál ötnapos fő helyszíne. Ezenkívül természetesen a város minden pontján lesznek programok, hiszen a fesztivál palettáján szerepelnek kultúra-, sport- és kocsmasportprogramok, minden este koncertek, bulik és persze elmaradhatatlan sáncparti is. 

A pandémia keresztbe tett

A diákokat és a diákéletet is megviselte a koronavírus-járvány és a korlátozások, hisz a személyes oktatás szüneteltetésével félbeszakadtak a rendszeres találkozások, szórakozás, különféle rendezvények s nyilván a diáknapok is, ami sok esetben a diáknapos csapatok szétszéledését eredményezte. Kolozsvári egyetemistaként volt lehetőségem diáknapozni, segíteni a csapat összerázásában, a találkozók, próbák, különféle felkészülések megszervezésében. Hiszen a diáknapok nem csak öt napra hozzák össze az embereket, mivel a szervezők gondoskodnak arról, hogy jó előre elkezdjék a csapatok a felkészülést, különféle feladatokkal bízzák meg a résztvevőket, amelyeket még a májusi start előtt teljesíteni kell; ilyen feladat a bemutatkozás elkészítése, amelyben szinte az egész csapat közre kell működjön, emellett pedig az előzetes programban vannak különféle csapatjátékok is, amelyekre nem árt gyakorolni, hogy összerázódhasson a csapat. Emiatt is elmondható, hogy a diáknapok nemcsak egy jó bulizási lehetőséget, hanem barátokat, egy második családot is adnak, hiszen a csapattársakkal nemcsak abban a pár napban számíthattok egymásra, hanem a mindennapok kereszttüzében is.

Vissza a diákéletbe, vissza Kolozsvárra

Ahogy feloldották a korlátozó intézkedéseket, körvonalazódott, hogy idén márpedig megszervezik a diáknapokat, kezdődhetett a felkészülés. Szatmári csapat is indult idén is, úgy, ahogy az elmúlt tíz évben is (a pandémiát leszámítva). Az idén 10 éves, annak idején szatmári diákokból álló BorÁszok csapat szinte teljesen „kicserélődött”. Azok, akik két éve diáknapoztak volna, már elballagtak, s nagy részük visszaköltözött szülővárosába, vagy épp más helyekre vitte útja. Viszont az nem volt kérdés, hogy indul-e a csapat idén. Bár a csapat „vezetősége” lecserélődött, a csapatszellem megmaradt, és újult erővel vágnak neki a ma kezdődő diáknapoknak. „Nagy öröm volt számomra és az új társaim számára, hogy a BorÁszok táborát erősíthetjük, mivel egy már sokat megélt csapat színeit és címerét visszük tovább. A szervezés közben lettem csapatkapitány, és így már egy működő folyamatba csöppentem bele, de a csapat támogatásával zökkenőmentesen ment a váltás. A felkészülést közös beszélgetésekkel és kocsmasportokkal indítottuk, hogy azért ne idegenekként vágjunk bele a diáknapozásba, és így egy összetartó csapat jöhetett létre. Bár voltak programok, amik időhiány és egyéb elfoglaltságok miatt nem valósultak meg, de az ilyen események után a csapat egy emberként állt oda és rendezte a dolgokat. Nagyon örvendek, hogy egy ilyen társaság csapatkapitánya lehetek, mint a BorÁszok, és teljes erőbedobással vetjük bele magunkat az elkövetkezendő napokba” — mondta el megkérdezésünkre Füzesi Mátyás, a BorÁszok újdonsült csapatkapitánya. 
A KMDSZ Diáknapok programkavalkádja idén is, mint minden évben, színes és változatos, a varázslatos fesztivál pedig vasárnap estig színesíti a kolozsvári életet, ugyanis akkor 21 órától kezdődik az eredményhirdetés, amikor kiderül, hogy ki lesz a varázslatos erdő „sztárja”.

Szilágyi Kinga