A 89. percben, 11-esből kapott góllal vesztett az FC Olimpia csapata a CS Mioveni vendégeként. A másodosztályos bajnoki találkozó utolsó öt percét emberhátrányban játszották a szatmáriak.
Csak a koncentráció hiányon érződött meg a CS Mioveni csapatán, hogy csütörtökön Román Kupa–mérkőzést játszott és nyert a címvédő Astra Giurgiu ellen, az erőnléti főlény ugyanis egyértelmű volt vasárnap, a Szatmárnémeti FC Olimpiával szemben.
Cosmin Bodea vezetőedző abban bízott, hogy felül tud majd kerekedni csapata egy fáradt alakulattal szemben, ezzel szemben a tegnapi másodosztályos találkozón a szakvezető defenzív felállásban küldte pályára a csapatát. Így gyakorlatilag az FC Olimpia nem veszélyeztetett az ellenfél kapuja előtt, míg a vendéglátó CS Mioveni a tartalék erejéből tudta betömörítette a szatmári térfélre a „sárga–kékeket”. Az első félidő eseménytelensége után a második játékrészben az Argeş megyei együttes megrohamozta Anca–Trip kapuját. Az Olimpia hálóőrének a bravúros védései és a szerencsére is szükség volt, hogy az eredmény ne változzon. Viszont a védekező játéknak megvannak az hátrányai is, ugyanis a szatmári legények szabálytalankodásokkal próbálták szabdalni a játékot: Villand, Iuhas, Gavrilescu, Mureşan és Burlacu is „besárgult”. A végén már mentálisan is összeomlott a csapat: a rutinosnak nevezett Burlacu cserben hagyta a kollégáit, amikor kapust megszégyenítő módon kézzel vetődött egy, a kapura tartó labda után. Természetesen Sergiu Popa nagyenyedi játékvezető a második sárga lap felmutatása után kiállította a hátvédet és 11-est ítélt, ugyanis a „rutinos” labdarúgó a saját büntető térfelén belül feküdt rá a lasztira. Vintilă értékesítette a pontrúgást, így a CS Mioveni teljesen megérdemelten zsebelte be a hajrában a három pontot, mivel a fennmaradó öt percben (négy perc volt a ráadás) sem veszélyeztetett az Olimpia.
Bodea úgy véli, hogy a csapata megérdemelt volna egy pontot ezen a találkozón. „Ellentámadásokra rendezkedtünk be, volt is két nagy helyzetünk az első félidőben, amikor Villand és Gavrilescu állt közel a gólszerzéshez. De az ellenfélnek nagyon jó, gyors játékosaik vannak, ezért a védelmet kellett erősíteni. Úgy gondolom, ezen a meccsen megérdemeltünk volna egy pontot” – vélte az Olimpia vezetőedzője.
A következő fordulóban, szombaton hazai pályán játszik a szatmári legénység, a CSM Râmnicu Vâlcea lesz az ellenfél.
Liga 2, 2-es Csoport, 5. forduló
CS Mioveni – Szatmárnémeti FC Olimpia 1–0 (Vintilă 89. perc – 11-esből).
Olimpia: Anca–Trip – Burlacu, Fl. Mureşan, Heil, Iuhas – Scvarzkopf – Gavrilescu, Bic (Rus 85.), Villand, D. Muntean – Bujor (Boştină 68.).
Kiállítva: Burlacu (89. perc).
További eredmények
CSM Râmnicu Vâlcea – Nagyváradi FC Bihor 0–0
Resicabányai Metalul – Temesvári ACS Poli 2–0
Fortuna Poiana Câmpina – Tatrangi Unirea 2–1
Pankotai Şoimii – FC Olt Slatina 0–0.
A Karánsebesi FC szabadnapos volt.
1
Metalul
5
4
1
0
8–1
13
2
Fortuna
5
3
1
1
9–5
10
3
ACS Poli
5
3
0
2
5–4
9
4
Mioveni
5
2
2
1
2–2
8
5
Vâlcea
5
1
3
1
2–3
6
6
Karánsebes
4
1
2
1
3–3
5
7
Tatrang
4
1
1
2
3–4
4
8
FC Olt
4
0
3
1
3–4
3
9
OLIMPIA
4
1
0
3
3–5
3
10
Pankota
5
0
3
2
3–7
3
11
FC Bihor
4
0
2
2
2–5
2
Archív felvétel