Gyerekzsivajtól volt hangos pénteken késő délután a szatmárnémeti Avram Iancu Általános Iskola leendő előkészítő osztályának tanterme.
Rendhagyó módon ez alkalommal óvodások és szüleik népesítették be a termet, az iskola leendő diákjai és szüleik nyílt nap keretében ismerkedtek az intézménnyel, az ott zajló munkával és a tanítónőkkel. Elsőként Laczka Zoltán aligazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd közös sétára hívta a szülőket, megtekintették az iskola tantermeit, szaktermeit, tornatermét, beszélgettek az iskola felszereltségéről és arról is, hogy milyen fontosnak tartja az intézmény tanári kara a gyermekek harmonikus fejlődését. Amíg a felnőttek bejárták a tanintézményt, a gyerekek birtokba vették a tantermet, és Mesemanóval együtt indultak a repülő szőnyegen Tavasztündér megsegítésére. A kalandos út során a csöppségek meseszereplőkké váltak, és hogy jobban azonosuljanak a szereplőkkel, maszkokat és jelmezeket is magukra öltöttek. A kalandozás közben találós kérdéseket fejtettek meg, ügyesen válaszoltak a tündér kérdéseire, énekeltek és ismert gyermekjátékokat játszottak. Vidáman és önfeledten vettek részt minden újabb feladatban, majd tavaszi képeslapokat készítettek szüleikkel közösen.