Nagykároly

Ismerkedhetnek az iskolával

2017.02.21 - 19:10

Előadással, vetítéssel, az iskolával való ismerkedéssel várják a jövőbeli kisdiákokat csütörtökön 10 órától a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskolában. Nyílt nap lesz a tanintézményben.

Négy előkészítő osztály indítását tervezik az ősszel kezdődő új tanévben a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskolában. A tanintézményben két román és két magyar tannyelvű előkészítő osztály indul, s hogy a jövő iskolásai minél könnyebben beilleszkedhessenek az óvodai élethez képest hatalmas változatosságokat hozó iskolai létbe, ebben szeretnének segíteni az oktatási intézmény pedagógusai. Az iskolával, a pedagógusokkal való megismerkedésre, a tantermek megtekintésére egyaránt lehetőségük lesz mindazoknak, akik holnap 10 órától ellátogatnak a 3-as iskolába.

Az oktatási intézmény, mely a legnagyobb általános iskolája Nagykárolynak, a következő tanévet is jól képzett, komoly eredményeket elérő pedagógusokkal kezdi el, tájékoztatta szerkesztőségünket Dragos Renáta igazgatóhelyettes.

„Ősztől négy előkészítő osztály indítását tervezzük. Kettőt román, kettőt magyar tagozaton, s azon dolgozunk, hogy ez az elképzelésünk valósággá váljon. Minden évben hatalmas harc van a gyermekekért, sajnálatos módon nincs ez másként most sem, a beiratkozási időszakban. Remélem, hogy a tavalyi évhez hasonlóan most is sikerül mindkét magyar tannyelvű előkészítő osztályunkat megfelelő létszámmal elindítanunk, ehhez azonban a mi erőfeszítéseinken túl a szülők támogatása is szükséges. Magyar tagozaton is két jól felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógus várja a gyermekeket és a szülőket: Korcsmáros Gabriella, aki egyes fokozattal rendelkező elemi iskolai pedagógusunk. A másik pedagógusunk személye egyelőre legyen meglepetés, hiszen az ő kinevezésére a napokban kerül rá az aláírás. Annyit azonban elmondanék, hogy szintén egy olyan szakemberről van szó, akinek a szakmai tudása és a gyermekekkel szembeni elhivatottságához nem fér kétség. Korcsmáros Gabriella évek óta dolgozik iskolánkban. Számtalan nagyszerű eredmény kötődik a nevéhez, hiszen az ő osztályából nagyon sok olyan tanuló került ki, akik már kisdiákként remekeltek a különböző tantárgyversenyeken, s további tanulmányaik során ezek a gyermekek mind nagyszerű eredményekkel öregbítették iskolájuk hírnevét.

Csütörtökön nyílt napot tartunk, s erre minden kisdiákot várunk. A programok tíz órakor kezdődnek, s szinte egész nap tartanak. A tornateremben előadással készülünk, ahova meghívtuk a város nagycsoportosait és óvónőit. A programban részt vesznek iskolánk pedagógusai is, s természetesen az előkészítősöket váró tanítónők is. 11 órától az érdeklődők megtekinthetik azokat az osztálytermeket, ahol ősztől az előkészítő osztályosok tanulnak majd. Itt kézműves-foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket, de a programokon kívül a beszélgetésre is lehetőségük nyílik a résztvevőknek. 16 órától folytatódik a program, amikor a szülőket és akár a nagyszülőket is várják, természetesen a gyermekekkel együtt, hogy jöjjenek el, ismerjék meg az iskolánkat. Bemutatásra kerülnek azok a digitális tankönyvek is, amelyeket az előkészítősök és a kisiskolások használnak. Ezeket az eszközöket a gyermekek is tanulmányozhatják” — mondta az aligazgatónő, aki hozzátette, bármikor szívesen állnak a szülők rendelkezésére.