Szatmárnémeti

Ismerkedés a múlttal s jelennel

2013.10.29 - 10:01

A szatmárnémeti Bălcescu-Petőfi Általános Iskolában a Pillanatképek a múltból és jelenből elnevezést viselő projekt zajlik tíz ország — Portugália, Spanyolország, Olaszország, Csehország (projektkoordinátor), Lengyelország, Magyarország, Románia, Észtország, Törökország, Görögország – részvételével, tudtuk meg Laczka Katalin projektvezetőtől, a vendéglátó intézmény pedagógusától.

 

Kirándulás is

 

Mint elmondta, a projekt céljai között szerepel az angol nyelv gyakorlása; annak a kutatása, hogy az érintett országban élő emberek szokásai és mindennapi élete miként változott az évek folyamán, s ezek mellett a diákoknak lehetőségük lesz a programban részt vevő országokról alapvető információkat szerezni. A projekt első találkozójának Románia, ezen belül Szatmár megye ad helyet október 26. és 31. között. A többnapos programban Szatmárnémeti nevezetességeivel ismerkedtek a tíz ország képviselői: pedagógusok és tanulók. A projekt hivatalos megnyitójára tegnap került sor a szatmárnémeti Bălcescu-Petőfi Általános Iskolában. Ezt követően az intézménnyel ismerkedtek a vendégek, ének- és rajzórán is részt vettek, előkészítő osztályba is bekopogtattak, ahol néhány perces műsort mutattak be az iskolások. A könyvtárba belépve, végignézve a könyvespolcokon, afelől érdeklődtek a külföldiek, hogy milyen arányban találhatók román és magyar nyelvű könyvek a könyvgyűjteményben. Az ott dolgozó könyvtáros válaszából megtudhattuk, hogy kétharmad román és egyharmad a magyar nyelvű kiadványok aránya, ami megegyezik a tanintézményben tanuló magyar és román osztályok arányával. A tormaterembe is elkalauzolták a vendégeket a házigazda iskola képviselői, majd a projekt embléma-pályázatára kiírt rajzok értékelése s a projekt weboldalának bemutatása következett. Ma kerekasztal-beszélgetés lesz, s a megye múzeumaiba látogatnak el a projekt résztvevői (Avasfelsőfaluba, Nagykárolyba és Kaplonyba, ahol a Károlyi család kriptáját nézik meg).