Enyedi Anna Regina művészettörténész készített egy tartalmas kiadványt az egykori Aranyszarvas fogadó épületéről. A kötet bemutatójára február 19-én, kedden 16 órától kerül sor a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal dísztermében. A szerzővel beszélgettünk.

Komoly kutatómunka előzte meg annak a négy nyelven — magyar, román, német, angol — megjelentetett kiadványnak az összeállítását, amely az egykori Aranyszarvas fogadó (ma a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal épülete) történetét mutatja be az olvasóknak, a városba érkező turistáknak. Az átfogó kutatási munkáról, a kiadvány összeállításáról kérdeztük Enyedi Anna Regina művészettörténészt.

— Anna, kérlek mesélj valamit magadról! Mivel foglalkozol, milyen indíttatásból választottad ezt a pályát, hol tanultál eddig, mi az a szakterület, ami leginkább foglalkoztat?

— Minden még a múlt évezredben kezdődött. Művészet értékközpontú családban cseperedtem, így a művészetek és a humántudományok iránti érdeklődésem is velem cseperedett, aztán az iskolai évek alatt én magam is sok kulturális tevékenységet űztem — iskolán kívül és belül. Olyan értékrendet kaptam, illetve volt szerencsém tovább alakítgatni, amiben igencsak előkelő helyet foglal el az alkotói munka, az értékteremtés és -megóvás, a kultúra, a nyelv, a zene, a képzőművészet, a hagyománytisztelet. Sok-sok ifjúkori múzeumi látogatás és a régi korok iránti egyre nagyobb érdeklődés vezetett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Művészettörténet szakára, majd onnan tovább, a Kulturális örökségvédelem mesterképzésre. És be kell vallani, mindkét egyetemi képzés gyümölcse egy-egy nagykárolyi témájú tudományos kutatás lett. Olyannyira munkálkodott bennem a szülővárosom tisztelete, hogy gyakorlatilag azóta is Nagykároly maradt a legkedvesebb kutatási területem. Elsősorban az épített örökséggel és a műemlékek dokumentálásával foglalkozom, ám ezek mellett sokat kutatom a város és a régió művelődéstörténetét is. A legszebb kor pedig a 19–20. század fordulója, a legigézőbb építészeti stílus a szecesszió, és a legkedvesebb város mégiscsak Nagykároly.

— Tudom, hogy szíveden viseled a nagykárolyi épületek sorsát. Gondolom, ehhez kapcsolódva is fontos volt számodra, hogy megkaptad a felkérést az egykori Aranyszarvas fogadó történetének bemutatására, összefoglalására. Hogyan kezdődött ez a munka, és mennyi ideig tartott?

— Természetesen izgalmas lehetőség és megtisztelő feladat volt ez számomra, amihez mindenekelőtt kitartó munka és alázat szükséges. A kitartó munka pedig lelkesedéssel kezdődik — az eredményesség és morális béke érdekében pedig nem árt, ha lelkesedéssel is végződik. Természetesen nem mindig egyformán lendületes az ember, felbukkannak váratlan nehézségek, hullámvölgyek és -hegyek váltakoznak, de szép ügyért dolgozva könnyen fenntartható a motiváció. Ez a projekt több mint egy évet vett igénybe. Egy ilyen bő év alatt rengeteget tanul a kutató, sokat tapasztal a menedzser, és csupa izgalmas feladat elé néz, aki mindez egy személyben próbál lenni a projekt kedvéért. Nagyon hálás vagyok az Aranyszarvasnak.

— Komoly kutatómunka előzheti meg egy ilyen kötet összeállítását. Hol keresgéltél, mennyi információból állítottad össze mindazt, amit ma a kezében tarthat az olvasó?

— Az nem kifejezés, hát még, hogy mennyire érdekes és izgalmas egy ilyen kutatás! Rengeteget tudnék róla mesélni. Hosszas keresgélés, a korábbi kutatások részletes ismerete, tulajdonképpen teljes belemerülés a témába és a korszakba (korszakokba). Nagykároly helyzete a hiteles építészettörténeti források tekintetében elég szomorú. A vonatkozó és kutatható városi levéltári anyag sajnos elég gyér, bár a Szarvas tekintetében szerencsénk van a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárával, és az itt őrzött Károlyi családi iratanyaggal. Mivel az egykori fogadó is grófi megbízásra épült, szerencsére itt megtalálható a legkorábbi ismert tervrajz az épület elődjéről. Nem is feledkeznék túlságosan bele a mesélésbe, mert tényleg hosszúra nyúlna. A lényeg tehát, hogy olyan bel- és külföldi levéltárakban, könyvtárakban és múzeumokban töltött hosszú órák (munkanapok, -hetek) szükségeltettek az alapos kutatáshoz, mint a kolozsvári és szatmári Állami Levéltár, a már említett budapesti Országos Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, Budapest Főváros Levéltára és a Petőfi Irodalmi Múzeum — de olyan út is volt, ami például Bécsbe vezetett egy forrásértékű katonai térkép miatt. Nem beszélve a 19. és 20. századi sajtó alapos tanulmányozásáról. Az aztán olyan vonzerővel bír, hogy az ember csak úgy issza a korabeli szavakat, híreket, reklámokat, szenzációkat. Csak győzzön visszaébredni a 21. századi íróasztalához…

— Mennyire nehéz összeállítani egy ilyen kiadványt? Mik voltak a nehézségek, amikkel munkád során szembesültél?

— Fontos volt összehangolni a szálakat. Merthogy több szálon fut a kutatás és a tulajdonképpeni megírás is, majd az azt követő fordítói, korrektori, szerkesztői munka. Aztán az újabb korrektori, majd az újabb korrektori, és sorolhatnám, hisz hosszú az út a nyomdáig… és ott még mennyi igazításra van szükség! Jelentős energiákat vett igénybe például a kiadvány illusztrációinak a jogtiszta beszerzése az egyes intézményektől (akadt, amire hónapokig kellett várnunk). De végül minden kis legókocka a helyére került, és reméljük, minden ránc kisimult. Szép csapatmunka volt, sokan álltak mögöttem, és odaadóan segítették a kiadvány létrejöttét.

— Kutatómunkád során találtál-e olyan érdekességeket a városról, az épületről, amelyek mondjuk nem fértek be a kiadványba, de szívesen megosztanád azokat az olvasókkal?

— Hogyne, rengeteg érdekesség előkerült, és szívesen osztok meg két kedvenc gyöngyszemet az olvasókkal csak itt, csak most. A kolozsvári levéltárban fennmaradt egy töredékes vendéglista 1860-ból, mely nyilvántartást az akkori fogadós vezette a Szarvasban megszállt vendégekről. Manapság a vendégekről készült adatbázisnak neveznénk. Tudjuk, hogy egy adott periódusban ki mikor, kivel és honnan érkezett a szállóba, hány éves az illető vendég, milyen vallású, mi az „állapota” és foglalkozása, vagy éppen hova tart. A gondos fogadósnak hála megismerhetjük a Szarvas szálló, egyúttal Nagykároly korabeli utasforgalmát is: megszállt itt „magányosan” utazó ecsedi jegyző, protestáns debreceni órásmester, Vetésre tartó bécsi tanácsos, izraelita kereskedő „nőstől”, kolozsvári zsurnaliszta és a fiatal bagosi inaslegények is. Egy másik nagy kedvenc egy „szaftos” sajtóhír 1885-ből, miszerint a helybeli Szarvas közkedvelt alvilági párbajhelyszín volt, a felbőszült urak és kíséreteik számára „e czélra külön fűtött” termet tartottak fenn.

— Kérlek, mutasd be a füzetet! Több nyelven összeállított kiadványról beszélünk, kik segítették a munkádat? Milyen célt szolgál ez a kiadvány?

— Valóban, egy négy nyelven „beszélő” helytörténeti munkáról van szó, hiszen megjelenik magyarul, románul, angolul és németül is. Gondosan válogatott képekkel illusztrált írás, mely nyelvezetét tekintve igyekszik közérthető és olvasmányos maradni, ugyanakkor mindezt a hitelesség és a tudományos igényesség szintjére emeli, mindkettő elsődleges szempont volt a füzet létrejötténél. Bátran nevezhetnénk tudománynépszerűsítő publikációnak, amely azon túl, hogy minden kíváncsi nagykárolyinak szól, főként városunk kulturális turizmusát kívánja szolgálni. Ugye ezért is a többnyelvűség. És ha minden jól megy, hamarosan egy helytörténeti ismertető sorozat első köteteként emlékezhetünk majd vissza jelen kiadványra…

Nagy hálával tartozom mindazoknak, akik lelkesen, türelmesen, odaadóan és készségesen támogatták és segítették a kiadvány létrejöttét. Ötletekkel, kritikákkal, idejükkel és végtelen energiájukkal, szellemi vagy kétkezi munkájukkal. A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal türelmes munkatársai, történész kollégák, igényes fordítók és kritikus korrektorok, kreatív fotóművész, szuperigényes szerkesztőcsapat, kiváló nyomdász, kitartó családtagok és igazi barátok működtetik ezt a gépezetet.

— Mondj két szót a további terveidről is!

— Nos, tele vagyok szakmai tervekkel. Ezek két fő tengelyen futnak: egyrészt a további képzések és a tanulmányok folytatása, másrészt pedig a helytörténeti kutatás és publikációk dimenziójában.

— És végül mit kell tudnunk a keddre tervezett bemutatóról? Mivel készülsz/készültök?

— Valódi kis kulturális-helytörténeti csemege lesz. A művészettörténeti előadással egybekötött bemutatót természetesen Petőfi versei, de reformkori élő zene és korhű szalontáncok is színesítik majd, hogy kis időre megidézzük a 19. századi Aranyszarvas fogadó hangulatát. A szervezők nevében is mindenkit szeretettel várunk az eseményre!

— Köszönöm a beszélgetést!

— Enyém a megtiszteltetés!

 Tőtős Tímea