Vidék

Iskolaépület-avatás Vetésen

2013.10.05 - 07:45

Pénteken új iskolaépületet avattak Vetésen. Az új épületben nyolcvannyolc gyerek tanul három magyar és három román tannyelvű osztályban. A beruházás háromszázezer lejbe került.

 

Hudácskó Gyöngyi, a Vetési Általános Iskola igazgatója köszöntötte a megjelent tanfelügyelőket, politikusokat, helyi vezetőket, szülőket és gyerekeket. A Vetési Általános Iskolában — óvodától nyolcadik osztályig — huszonöt osztályba négyszáztíz gyerek jár, ebből nyolcvannyolc — három magyar és három román tannyelvű osztályban — az új iskolaépületben tanul. Vetés községben az utóbbi években több óvoda- és iskolaépület készült el: a decebali óvodáé, a vetési hosszított programmal működő óvodáé, bővítették és korszerűsítették a központi iskolát, most pedig egy új iskolaépület átadására került sor.

Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes gratulált a vetésieknek, hiszen az itteni tanintézetek épületei jobban rendbe vannak téve, mint nagyon sok városi intézményé. Juhász Lajos polgármester elmondta, hogy ő akkor boldog, ha látja az eredményeket, de ezek az eredmények nem csupán a polgármester érdemei, hanem a helyi tanácsé és az iskola vezetőségéé, valamint a szülőké. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő kiemelte, hogy ez a beruházás a jövő számára valósult meg. Az RMDSZ számára mindig fontos volt, és a jövőben még fontosabb lesz az oktatás. Vetés község méltán dicsekedhet azzal, hogy saját jövedelméből tud megvalósítani ilyen beruházásokat, ez azt jelenti, hogy idejében kezdik el a jövőt építeni. Erdei D. István parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy azok, akik óvodát és iskolát építenek, a jövőre gondolnak. Fontos, hogy az épület felszereltsége korszerű legyen, de ennél is fontosabb az, hogy az épületek legyenek megtöltve jó pedagógusokkal és tanulni vágyó, szorgalmas diákokkal. A továbbiakban a helyi ortodox pap és a református lelkipásztor áldotta meg az iskolaépületet, majd az iskola tanulói műsorral léptek fel.

 

Elek György