Szatmárnémeti

Iskolába hívogattak a Hám Jánosban

2017.02.26 - 18:00

Nyílt napot tartottak szombaton az előkészítő osztályba készülő gyermekek és szüleik számára a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban.

A találkozó helyszíne az előkészítő osztálynak otthont adó szatmárnémeti, Gabriel Georgescu utca 12. szám alatti Hám János Óvoda volt. Az egybegyűlteket Ádámkó István iskolaigazgató köszöntötte, aki röviden bemutatta az intézményt, majd Csapó Ilyés Attila aligazgató a beiratkozás részleteiről beszélt és válaszolt a szülők kérdéseire. Ft. Pakot Géza spirituális, jezsuita szerzetes a tanintézményben zajló lelki életet ismertette az egybegyűltekkel, és a szülők megismerkedtek Földes Ildikó tanítónővel is, aki a következő tanévtől az előkészítősökkel együtt fog dolgozni. A nyílt nap keretében lehetőség volt megtekinteni az induló előkészítő osztályok termét is, itt számos játékkal és szórakoztató, interaktív tevékenységgel várták a pedagógusok a gyerekeket, majd a foglalkozás végén kivonultak az óvoda udvarára, a gyerekek pedig természetesen azonnal birtokba vették a játszóeszközöket.