Szatmári autista gyermekek látogattak el szerkesztőségünkbe ma délelőtt.
Az iskola másként keretében látogatták meg szerkesztőségünket a Sajátos Nevelési Igényű Gyermekeket Integráló Tanintézmény és a Szent Benedek Autistákért Egyesület gyermekei pedagógusaik és szüleik kíséretében délelőtt. A program keretében már hétfő óta különböző tevékenységeket folytat a két szervezet, így a hét folyamán meglátogatták a tűzoltóságot, ahol megtekintették az ott szervezett bemutatót, majd a Hans Lindner Alapítvány alkotóműhelyeibe is ellátogattak, ahol megismerkedhettek a kenyérsütés, a kerámiakészítés és az asztalos munka érdekességeivel.
A hét közepén számos szabadidős tevékenységen, közös pizzázáson, könyvtárlátogatáson és más programokon vettek részt, majd csütörtökön szerkesztőségünk munkájával ismerkedhettek meg. A mai napon az április 2-i autizmus világnapja kapcsán Avasfelsőfaluban vesznek részt egy nagyszabású rendezvényen, amely 11 órakor egy felvonulással veszi majd kezdetét a helyi autista gyermekek társaságában.
A szerkesztőségünkben töltött idő alatt a gyerekek megismerkedhettek az újságkészítés folyamatával, annak különböző mozzanataival, az újságírók mindennapi feladataival. A gyermekek közül többen kérdéseket is feltettek az itt zajló tevékenységekkel kapcsolatosan, hiszen szemmel láthatóan érdekesnek tartották a napi információknak a papírra kerülési folyamatát. A látogatás végeztével a diákok egy közös fotóra is összeálltak, megörökítve ezt a mindenki számára kellemes találkozást.