Szociológusok által készített tesztek eredményei azt igazolják, hogy ha egy átlagos élethosszt veszünk, körülbelül 700 ezer óra áll rendelkezésünkre, hogy életcélunkat beteljesítsük, hogy másoknak és magunknak örömet okozzunk. Viszont egy átlagember napja egyharmadát átalussza (körülbelül 233 ezer órát), és szintén 233 ezer óra jut munkára, tanulásra. Az alvás, valamint a munka és a tanulás mellett megmaradt idő — függetlenül attól, hogy az soknak vagy kevésnek tűnik — jelenti az ember számára az életet, aminek eltöltéséről ő maga dönt. Ezt az időszakot számtalan dologgal

lehet eltölteni, mégis, ahogy múlnak az évek, ahogy haladnak előre a korral az emberek, kezdik belátni, hogy milyen sok időt pazaroltak el tétlenségre, semmittevésre, unalomra, várakozásra stb. Mondhatnánk azt, hogy rossz döntések miatt pazarolja az ember az életét, olyan rossz döntések miatt, amelyek dacból, hiú reményekből táplálkozva, bátortalanságból, tudatlanságból vagy éppen hamis ismeretekre alapozva születnek. Nagyon sok felmérés készült és készül azzal kapcsolatosan is, hogy melyek azok a szabadidőprogramok, amelyeket az emberek maguk választanak. Gondolom senki számára nem meglepő, hogy itt első helyen van az internetezés: egyesek számítógépnél, másoknál mobiltelefon segítségével. Az internetnek megvannak a jó és rossz hatásai, de a jó és káros hatások mérlegén folyamatosan a káros oldalra mozdul el a mérleg nyelve. Az internetfüggőség nem jár kisebb következményekkel, mint az alkoholizmus vagy a kábítószer. A függők mindent elhanyagolnak — egészségüket, családjukat és barátaikat is — és amikor nem tudnak elég időt digitális környezetben lenni, valóságos fizikai elvonási tüneteket produkálnak. Nyugtalanná válnak, alvászavarokkal küzdenek és a körülöttük élőket teszik felelősekké mindenért, ami nem jön össze számukra. Abból indultunk ki, hogy az úgynevezett „szabadidő” az, melynek eltöltésével életcélunkat beteljesítsük, hogy másoknak és magunknak örömet okozzunk. Az internetfüggőség korlátozza a lehetőséget, leszűkíti az életcélokat, leszűkíti azt a kört, melyben emberi vagy közösségi kapcsolatokat lehet ápolni. Mondhatnám azt is, hogy egyes személyek több időt töltenek szabadidejükben a telefonjukkal vagy a számítógéppel, mint a családtagjaikkal. Az ember-gép kapcsolat már-már ott tart, hogy az ember is kezd elgépiesedni, az elhidegülő emberből kezdenek kihalni az érzések, de egyre több ember válik depresszióssá, lelki beteggé és kezdi elveszíteni az emberi tulajdonságait. Mindez arról jutott eszembe, hogy én magam is, internetezés közben olvastam, hogy vannak olyan nagyhatalmi érdekek, amelyek hátterében lévő gazdasági szakértők évtizedekkel ezelőtt dolgoztak ki terveket arra vonatkozóan, hogyan lehet kiölni az emberekből az érzéseket és a gondolkodást. Gondoljunk csak bele abba, hogy a huszonegyedik században kisebb-nagyobb érdekcsoportok tudnak befolyásolni és irányítani kisebb-nagyobb közösségeket. Divatdiktátorok változtatják rendszeresen az étkezési és az öltözködési szokásokat. Nem az egyén, hanem a világ sorsát irányítók döntik el, hogy mit kezdjünk a szabadidőnkkel.

Elek György