Elgondolkodtál már azon, mennyi idő kell elteljen, mi kell történjen, hogy az ember a kezébe vegye a sorsát? Évtizedeken át folyton arra hivatkoztak, hivatkoztunk, hogy egy diktatúrában felnőtt nemzedék nehezen tud megszabadulni a félelemtől. A beidegződött félelem még akkor is ott rejtőzködik benne, amikor az ő kezébe kerül a hatalom. Akkor is fél valamitől: fél előrelépni, fél kezdeményezni, fél dönteni, de nem tudja megmagyarázni, hogy miért.

Elgondolkodtál már azon, mi lehet az oka annak, hogy a legfiatalabbak, a diktatúrát nem ismerők sem képesek kezükbe venni sorsuk irányítását? Ők is kivárnak, másoktól várják a megoldásokat, megvárják, hogy előbb mások lépjenek, és miután megtapasztalják azok következményeit, talán nyitnak, de csak óvatosan.

Érted már, miért nem akarják, akiknek az a jó, ha félelemben élsz, hogy megismerd a múltat? A múlt lehet példa, hibáiból sokat lehet tanulni: bátorságot, rálátást, tapasztalatot, módszereket, hogy kezedbe tudd venni a sorsod. A hatalom célja mindig az, hogy kiszolgáld. Az a jó szolga, aki fél. Aki nem mer szembeszállni, ellentmondani. Aki nem tesz fel kérdéseket, hanem folyton belenyugszik a sorsába, mert azt hiszi, másként nem lehet. Azt hiszi, jobb tűrni, belenyugodni, mint tenni valamit azért, hogy jobb legyen.

Elgondolkodtál már azon, hogy végül is mit kellett volna válaszoljon saját kérdésére Hamlet: „… tűri balsorsa minden nyűgét nyilait/ vagy (…) véget vet neki?”

Az a bölcsebb, aki elmenekül, mert azt hiszi, máshol jobb lesz, vagy aki feláll, kiegyenesedik, felemeli a fejét és kezébe veszi sorsa irányítását?

Lehet, hogy nem érted, miért várják sokan másoktól a megoldást. És ha van megoldás, miért nem élnek vele? „… Még nem nagy az ember/ de képzeli, hát szertelen” — tanítja József Attila. Ez a képzelet talán elég a túléléshez, de kevés ahhoz, hogy a közösség és benne minden egyén a saját keze által irányított sorsát élje.

Elek György