Külföld

Irán több száz rakétát zúdított Izraelre - élesedik a konfliktus a Közel-Keleten

Fotó: Al Jazeera
2024.04.14 - 08:13
Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka - jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője, Daniel Hagari televíziós sajtótájékoztatóján, megerősítve az izraeli média értesüléseit.

"Nemrég Irán drónokat indított területéről Izrael területére" - közölte a katonai szóvivő. A pilóta nélküli légi eszközök több óra után érik el Izraelt.

"Fokozott készültségbe helyezték a légvédelmi rendszert, amely a légierő repülőgépeivel és a haditengerészet hajóival együtt védi az ország légterét. Az izraeli hadsereg figyeli az összes célpontot" - tette hozzá. "Arra kérjük a lakosságot, hogy figyeljenek a polgári védelem utasításaira és az IDF szóvivőjének hivatalos közleményeire, tartsák be azokat" - mondta.

Az izraeli közlekedési minisztérium bejelentette, hogy helyi idő szerint éjfél után fél órával lezárják Izrael légterét a belföldi és a nemzetközi járatok elől. A biztonságiak becslése szerint az első, Sahid-136 kamikaze drónok helyi idő szerint hajnali 2 körül érnek Izraelbe. A 12-es kereskedelmi televízió értesülése szerint robotrepülőgépeket, valamint drónok második hullámát is elindítottak Izrael irányába.

Hírszerkesztő