"Egyetlen pillanatra se feledjük el, hogy az 1989-es forradalom után három évtizeddel Románia teljesen felkészületlenül került egy példa nélküli egészségügyi válságba. Világosan és egyértelműen ki kell mondani, hogy a PSD a főbűnös a jelenlegi katasztrofális helyzetért. Pártállástól függetlenül, minden román iránti kötelességem, hogy nevén nevezzem a dolgokat, mert óriási a tét - a holnap Romániájának sorsa' - hangoztatta a Cotroceni-palotában az államfő.
Azt mondta: Romániát "az évek során erősen hátráltatta a PSD-kormányok korrupciója és alkalmatlansága, amelyek akadályozták a fejlődést, nem fektettek be az infrastruktúrába, és az állami forrásokat a pártkasszába csatornázták, egyetlen reformot sem vittek végig, és minden tényleges reformot elszabotáltak".
Kifejtette: ilyen 'áldatlan' körülmények között vállalta el a kormányzás felelősségét a Nemzeti Liberális Párt (PNL), és bár 'minden oldalról támadták', több téren is előrelépést ért el.
Az államfő szerint 2020-ban a kormány leginkább a koronavírus-járvány negatív hatásainak tompítására koncentrált, de ugyancsak idén Románia minden korábbinál nagyobb finanszírozási csomagot nyert az Európai Uniótól.
Úgy vélte: amennyiben a PSD lett volna hatalmon, "egészségügyi katasztrófa" következett volna be, és kijelentette, hogy a PSD-kormány "normális körülmények kötött is minden szinten csúfosan megbukott".
Iohannis államfő hangsúlyozta, hogy a december 6-ai szavazás rendkívül fontos, és hozzátette: "Románia nem engedhet meg magának még egy alulfejlesztési választási ciklust".
'Túl sok már az áldozati generációból, és túl gyakran volt hiábavaló az emberek türelme és áldozata. A PSD bebizonyította, hogy nem képes megváltozni. Annak ellenére, hogy megpróbálták szépíteni az arculatát, továbbra is ugyanaz a vörös bárók által uralt retrográd képződmény marad, amely nem bír szabadulni attól a fajta politikától, amelyet az emberek már nem tolerálnak és nem akarnak'.
AGERPRES