Belföld

Iohannis nem ért teljesen egyet a költségvetéssel, és bírálja az igazságszolgáltatásban történő módosításokat

2017.12.20 - 17:05

Klaus Iohannis államfő azt nyilatkozta szerdán az újságírókkal tartott informális találkozón, hogy a költségvetés-tervezetnek 'van néhány vitatható része', ám ezeket nem kívánta részletezni.

Hozzátette: tárgyalt Mihai Tudose miniszterelnökkel, mielőtt a kormány ismertette a költségvetés tervezetét, és az elnöki hivatalt is érintő területek, mint például a védelem vagy az infrastruktúra vonatkozásában, megegyezett az álláspontjuk.

Bírálat

Az igazságszolgáltatás ellenőrzés alá vonására irányuló törekvések nem szolgálják a rendszer javát - hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter "kerüli" őt e téma kapcsán. Iohannis azt mondta, elvárta volna, hogy Tudorel Toader tárcavezető konzultáljon vele az igazságügyi törvények módosításának kezdeményezése előtt, erre azonban nem került sor. Az elnök szerint "teljesen átláthatatlan" az eljárás, amellyel a parlament módosítja az igazságügyi törvényeket. Úgy véli, azért vált ez sürgőssé, mert "a büntetőügyesek pánikba estek". "Nem a holdról jöttünk, hogy azt higgyük, nem lesznek hatásaik ezeknek a módosításoknak" - tette hozzá Iohannis, hangsúlyozva, hogy a tervezetek elfogadását követően "biztosan nem fognak jobban tisztelni bennünket".