Belföld

Iohannis: Fájdalmas leckéket adott nekünk ez a válság

2020.04.16 - 17:38

"Fájdalmas leckéket adott nekünk ez a válság arról, hogy meg kell erősíteni az államot, hogy égető szükség van a közszolgáltatások átszervezésére a klientelizmus megszüntetése érdekében, hogy támogatni kell azokat a területeket, amelyek egy jól működő, valóban a polgárok szolgálatában álló állam alapjait képezik. Románia újraindítása most szükségesebb és sürgetőbb, mint eddig bármikor" - jelentette ki az elnök a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

Iohannis szerint az egészségügyi rendszer az első, de nem az egyetlen ágazat, amelyet új alapokra kell helyezni.

"Jól látszik, hogy mennyi hiányosságot kellett pótolni nagyon rövid idő alatt" - mondta az államfő, hozzátéve, nagy erőfeszítések és maximális mozgósítás révén a hatóságoknak sikerült gyorsan alkalmazkodni a helyzethez és meghozni a szükséges intézkedéseket, hogy kézben tartsák a járványt. "Különben sokkal nagyobb lenne a romániai áldozatok száma" - véli.

Az elnök ugyanakkor rámutatott, az előző kormányok által elkövetett hibák kijavítása folytatódni fog a válságból való kilábalás után is, "mert fontos, hogy Románia olyan ország legyen, amely biztosít állampolgárai számára minden feltételt a tisztességes és biztonságos élethez".

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis

„Meg akarom kímélni Romániát és a román állampolgárokat ettől a válságtól.”
Szatmár megye

Hálapénz-térkép: Szatmár megye csak úgy virul

Múlt hónapban 22 szatmári páciens és hozzátartozó jelezte, hogy hálapénzt kértek tőle a Szatmár megyei kórházak valamelyikében.
Belföld

Gratuláltak a román vezetők Trumpnak

Békét és jólétet remélnek, egy jó együttműködés mellett.