Belföld

Iohannis Brüsszelből intézett felhívást Románia lakosságához, hogy mindenki oltassa be magát

2021.10.22 - 13:44

Az államelnök azt mondta, Brüsszelben beszámolt a hazai járványhelyzetről, az egészségügyi rendszer leterheltségéről. 'A kórházak túlzsúfoltak, az orvosok, egészségügyi alkalmazottak elcsigázottak a fáradtságtól, megállás nélkül dolgoznak, az intenzív terápiás osztályokon nincs már hely. Az európai védelmi mechanizmushoz fordultunk, és már nyolc európai államtól kaptunk segítséget, és mások is készek segíteni. Fontos tudni ebben a kétségbeejtő helyzetben, hogy az európai szolidaritás nem csak egy üres szólam, hanem valóban létezik' - fogalmazott Iohannis.

Hhangsúlyozta, hogy a más országok által kisegített Románia számára nincs más megoldás, mint a lakosság immunizálása.

'Nézzetek Nyugat-Európára. Itt vagyunk Brüsszelben. Minden nyugat-európai államban az oltás révén győzték le a pandémiát. A 80-90 százalékos átoltottsággal az utóbbi hetekben már csak kevesen kerültek intenzív terápiára vagy kórházba. Mi ezt miért nem tudjuk megtenni? Miért kell olyanokra hallgatnunk, akik ostobaságokat terjesztenek a nyilvános térben és a Facebookon, arra öszönözve az embereket, hogy ne oltassák be magukat és emiatt kórházba és intenzív terápiára jussanak? (...) Kedves románok, menjetek, oltassátok be magatokat!' - üzente a román államfő.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Ingyenes HPV-oltás 27 éves korig, féláron 45 éves korig

Október 1-jétől életbe léptek Romániában az új HPV-oltási szabályok: bővült a jogosultak köre, a 27 év alattiak ingyen, a 45 év alattiak pedig féláron juthatnak hozzá a védőoltáshoz.
Szatmár megye

Emelkedik a COVID-19 és influenza esetszám Szatmárban

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szeptemberi jelentése szerint 318 új COVID-19 és 284 légúti fertőzéses, influenzás esetet regisztráltak, emellett oltási és megelőzési ajánlásokat tettek.
Szatmár megye

Itt a tavasz, tombolnak a jószágvészek

Sertéspestis-góc Batarcson, száj- és körömfájás-veszély Magyarország felől — utóbbi miatt igen szigorú szabályokat léptettek életbe mától.