Az államfő szerint a függetlenség, tisztesség és pártatlanság a bírák és ügyészek alapvető vezérlő elvei, nemcsak a peres felekkel, hanem az egész társadalommal szemben.
'Ezek azonban nem elegendők. Intézményes cselekvésre, együttműködésre, felelősségvállalásra, kezdeményezésre és kitartásra is szükség van az igazságszolgáltatási rendszer mély reformjához. Mindannyiunknak hozzá kell járulnunk ehhez a küldetéshez' - mondta Iohannis, hangsúlyozva, hogy ő partner lesz az igazságszolgáltatás korszerűsítésében.
Kifejtette, a pandémia körülményei között is az állampolgárok alapvető jogainak biztosítása az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb küldetése.
Iohannis szerint ennek az időszaknak a pozitív hozadéka az, hogy felgyorsult a bíróságok és ügyészségek digitalizálási folyamata.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az igazságügyi törvények oly szükséges reformja már elkezdődött, azonban a jelenlegi parlamenti többség miatt meg is feneklett. A következő parlamenti mandátumban, egy más parlamenti többséggel meg kell valósítani a reformot széleskörű parlamenti vita nyomán. A CSM-nek pedig ki kell vennie a részét ebben a folyamatban - szögezte még le Iohannis.
AGERPRES