Iohannis kifejtette: az alkotmánymódosításkor figyelembe kell venni Románia társadalmi, gazdasági és politikai realitását, mert az nem csak egy generációt érint, így túl kell mutatnia a jelenkor politikusainak érdekein.
Ígéretet tett ugyanakkor, hogy az ország elnökeként továbbra is őrködni fog az alkotmány betartása fölött, és bátorítani fogja, hogy az alkotmány alapját képező értékek a politikai és társadalmi élet gyakorlati részévé váljanak.
Felidézte, hogy éppen 29 év telt el azóta, hogy a román nép referendummal elfogadta az új alkotmányt, amellyel állást foglalt a demokrácia értékei és az 1989-es a forradalom eszméi mellett. 'Románia Alkotmánya fiatal, így demokratikus utunk megszilárdítása attól függ, mennyire mélyen tudjuk megérteni annak szellemét, és a politikai és intézményi szereplők mennyire hitelesen tudják magukévá tenni az alkotmány alapját képező értékeket' - mondta az államfő.
Iohannis leszögezte üzenetében, hogy Románia politikai lemaradásának vagy a demokrácia útjáról való letérésnek soha nem az alkotmány volt az oka, hanem az, hogy egyes döntéshozók nem alkalmazták azt jóhiszeműen, mert nem értették meg a köztisztségükkel járó feladatkörüket és felelősségüket.
AGERPRES