Belföld

Iohannis: a régió biztonsági helyzetével kapcsolatos fejlemények is bizonyítják, hogy a NATO-intézkedésekre szükség van

2022.02.10 - 15:10

Az államfő leszögezte, a NATO biztosítja a tagállamok és polgáraik kollektív védelmét, védi a demokratikus értékeket, elősegíti a szövetségesek közötti együttműködést és konzultációt védelmi és biztonsági kérdésekben, illetve megelőzi a konfliktusokat. A délkeleti többnemzetiségű dandár is e törekvések részét képezi - tette hozzá.

Az elnök elmondta, a NATO minden kétséget kizáróan a biztonság legszilárdabb garanciáját jelenti Románia számára, ami az Európa biztonságát érintő növekvő kockázatok, fenyegetések és kihívások közepette rendkívül fontos. "Románia minden kötelezettségét teljesíteni fogja, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a NATO a történelem legerősebb és leghatékonyabb kollektív védelmi szövetsége legyen" - hangoztatta.

Iohannis rámutatott, már legelső elnöki mandátuma idején kivette a részét a szövetséges erők romániai és fekete-tengeri jelenlétének megerősítésére irányuló erőfeszítésekből, amelyek diplomáciai és katonai szempontból is figyelemreméltó eredményekkel jártak.

Iohannis felkérte a NATO-tagállamokat, hogy saját haderőkkel csatlakozzanak a multinacionális struktúrákoz

Az euroatlanti szolidaritás koherenciájára és következetességére utal az Amerikai Egyesült Államoknak és Franciaországnak az a döntése, hogy Romániába telepít csapatokat - jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtökön, miután ellátogatott a délkeleti többnemzetiségű dandár főhadiszállására.

Iohannis üdvözölte ugyanakkor a számottevő lengyel katonai jelenlétet országunkban. 'A hazánkban lévő lengyel csapatok, valamint a Lengyelországban lévő román csapatok a Bukarest és Varsó közötti rendkívül értékes stratégiai partnerség konkrét megnyilvánulásai' - mondta.

A román államfő felkérést intézett a többi szövetséges államhoz, hogy vegyék fontolóra a Románia területén lévő multinacionális haderőkhöz saját csapatokkal való hozzájárulást.

Románia folytatja haderejének modernizálását, és tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy a bruttó hazai termék 2%-át a hadsereg fejlesztésére fordítja. 'Erősíteni kívánjuk a közintézmények, de a társadalom egészének reakció- és ellenállóképességét is, tekintettel a minden környezetben fokozódó biztonsági, főként hibrid kihívásokra' - nyomatékosította Iohannis.

Az államfő azt is aláhúzta, hogy a NATO és az EU együttműködése erősíti országunk és az európai közösség biztonságát, "természetesen a párhuzamosságok elkerülésével', és annak szem előtt tartásával, hogy a NATO-nak elsődleges szerepe van a biztonsági kérdésekben.


Klaus Iohannis Vasile Dîncu védelmi miniszter kíséretében látogatott el csütörtökön Craiovára, miután múlt héten az aranyosgyéresi 71-es számú légvédelmi bázison tett látogatást. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Napirenden a NATO védelmi és elrettentő képessége

Magyarország bukaresti nagykövetét, Kissné Hlatki Katalint fogadta hétfőn hivatalában Ionuț Moșteanu román védelmi miniszter.
Belföld

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis

„Meg akarom kímélni Romániát és a román állampolgárokat ettől a válságtól.”
Belföld

Gratuláltak a román vezetők Trumpnak

Békét és jólétet remélnek, egy jó együttműködés mellett.