Belföld

Iohannis a parlament előtt mondott beszédet

2017.05.09 - 16:53

Erős törvényhozás nélkül nem létezhet valódi demokrácia - hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő kedden,  a román állam függetlensége kikiáltásának 140. évfordulója és az Európa-nap alkalmából tartott parlamenti felszólalásában. 

Az államfő hangsúlyozta, az állampolgárokat nem az "ünnepélyes" nyilatkozatok érdeklik, mint inkább az, hogy az őket szolgáló közhatóságok milyen mértékben járulnak hozzá munkájukkal hétköznapjaik és gyermekeik jövőjének jobbá tételéhez — írja az Agerpres. "10 évvel az Európai Unióhoz való csatlakozást követően a februári tüntetések nyilvánvalóvá tették: az új generáció elkötelezett amellett, hogy új tartalommal és jelentéssel töltse meg a szabadság, jogállam és demokrácia fogalmát. A történelem folyamán a román nép mindig megtalálta a módját annak, hogy kifejezésre juttassa, milyen irányba akar haladni, milyen értékekhez kíván csatlakozni. A politikai osztály feladata, hogy meghallja és megértse üzenetüket, lehetővé téve a politikusok, intézmények és állampolgárok közötti bizalmi viszony kialakulását" — tette hozzá az elnök. Iohannis hangsúlyozta, a román történelem fontos pillanatai és megvalósításai mind azt az üzenetet közvetítik, hogy egy, a nemzeti értékekre épülő országprojekt megvalósításához politikai tisztán látásra, illetve a politikai osztály és a társadalom közötti összefogásra, kohézióra van szükség.