Belföld

Iohannis a NATO erősítését szorgalmazza a Fekete-tenger térségében

2016.03.03 - 17:00

Románia a NATO kollektív védelmének megerősítését szorgalmazza a szövetség keleti szárnyán, kiemelten a Fekete-tenger térségében, de a déli szárnyon is - hangoztatta Klaus Iohannis államfő a védelmi minisztérium évértékelő értekezletén csütörtökön.

Az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén Románia támogatni fogja, hogy a NATO többnemzetiségű tengerészeti erőt szervezzen a Fekete-tengeren - tette hozzá. Iohannis szerint a 2015 év jelentős előrelépéseket hozott a román hadsereg életében, az ország teljesítette nemzetközi vállalásait, NATO-szövetségesei előtt bizonyítva eltökéltségét, hogy igazi "szolgáltatója" akar lenni a biztonságnak a térségben.

Az elnök felidézte, hogy tavaly a parlament elfogadta az új nemzetvédelmi stratégiát, továbbá pártközi konszenzust született arról, hogy Románia kormányai a GDP legalább 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra a következő évtizedben.

Dacian Cioloş miniszterelnök kiemelte: Románia felelőssége, hogy maga is hozzájáruljon a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. Rámutatott: a közeljövőben megkezdi működését az amerikai rakétapajzs romániai bázisa, továbbá Románia fogadta be a gyorsreagálású erők egyik integrációs központját, valamint a NATO délkeleti hadosztály-parancsnokságát.

Mihnea Motoc védelmi miniszter úgy vélekedett: az információ intelligens hasznosítása ma már nagyobb erőt jelent, mint egy a páncélos-hadosztály, de hozzátette: a tárca megnövekedett költségvetés jelentős részét felszerelésekre költik.

A román hadsereg tavaly 96 közbeszerzési programot és 400 hadgyakorlatot bonyolított le, ezek közül több mint százat nemzetközi részvétellel. Románia 764 katonája vett részt külföldi missziókban, folytatta a korszerű harci repülőgépek beszerzési programját, Spartan rövid- és középhatótávú repülőket, Piranha páncélos járműveket vásárolt, egy harmadik IAR 330 Puma haditengerészeti helikoptert és egy második C-130-as szállító repülőgépet is beszerzett.