Augusztus végéig ingyen internetet biztosít a Telekom vállalat a Szatmár megyei diákoknak. Több mint negyvenezer tanuló kap a közeljövőben olyan kártyát, amelynek segítségével gyors, 4G internet-hozzáférésük lesz — tudtuk meg Kallós Zoltán helyettes főtanfelügyelőtől.
Az ingyenes internet biztosításáról szóló szerződést a hét közepén írta alá Călin Durla főtanfelügyelő a Telekom vállalattal, ennek értelmében pedig nemsokára negyvenezer tanulónak biztosítva lesz az ingyenes világhálós hozzáférés augusztus 31-ig. Ezt követően az iskolákra és a települések önkormányzataira lesz bízva az, hogyan segítenek esetleg a szerződés meghosszabbításában — tette hozzá Kallós. Mint megtudtuk, az óvodásokat kivéve, minden diák kap majd egy ilyen kártyát.
A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség összesítette azt is, hogy hány diáknak nincs jelenleg semmilyen digitális eszköze, amelyikkel be tudna kapcsolódni az online oktatásba és amelyik nélkül a kártya is felesleges lenne. Számukra, és itt nagyjából 6400 diákról van szó, az önkormányzatok igyekeznek táblagépeket beszerezni.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal például már április végén úgy döntött, hogy pénzalapot különít el táblagépek vásárlására. Kereskényi Gábor polgármester közlése szerint az eszközöket a nehéz helyzetben levő diákok rendelkezésére bocsátják, ezáltal biztosítva a lehetőséget az online oktatásban való részvételhez. A tanfelügyelőség által a hivatalnak küldött jelentésében a megyeközpontban 901 olyan diák szerepel, aki nem tud részt venni az online oktatásban, mivel a szülők nehéz anyagi helyzetben vannak és nem tudják biztosítani a szükséges eszközöket.
Minden bizonnyal a Szatmár megyei tanulók között sokan vannak, akik még soha nem fogtak a kezükbe táblagépet, laptopot, akiknek segítségre lesz szükség ezek használatában. A helyettes főtanfelügyelő szerint a Szatmár megyei pedagógusok segíteni fognak abban, hogy ezek a táblagépek eljussanak tanulókhoz és igyekeznek majd útmutatást adni a használatukhoz.
Bumbuluț Krisztina
Fotó: Reuters