Vízkereszt ünnepén leplezik le a Székesegyház előtti téren a Zagyva László Szatmárnémetiből elszármazott nyíregyházi szobrászművész alkotásaként megvalósuló új, Hám János-szobrot. Ennek apropóján beszélgettünk az utódával, Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspökkel.

— Püspök Úr, újra a figyelem középpontjába került Hám János, nem csak a szatmárnémeti, de az egész egyházmegye hívei körében. Hogyan emlékezik az egyházmegye ma Hám Jánosra?

— Ahhoz, hogy megértsük, hogyan emlékezik ma az egyházmegyénk, egy kicsit vissza kell mennünk az időben, amikor Hám János 1857. december 30-án, hajnali egy órakor visszaadta lelkét a Teremtőjének. Mindenki úgy tekintette halálát, mint egy szent születését. Aztán következtek az évek, amelyek az ő emlékét ápolták. Itt az első dolog, amiről meg kell hogy emlékezzünk, boldogemlékű Meszlényi Gyula püspökünk cselekedete, aki felismerte, hogy mekkora hatással volt ennek a kicsi egyházmegyének életére Hám János személyisége, és beindította a boldoggá avatását. A boldoggá avatási iratcsomó előszavában így ír: „Hám János Istenért és felebarátaiért égő szeretettel élte benső életét, önmegtagadásokban, lemondásokban, az alázatosság és a bűnbánat szellemében. Élő hittel, törhetetlen reménységgel viselte a szenvedéseket. Egy pillanatra sem hagyta el bizalma a Gondviselésben. Mindezt látták, és tanúsították kortársai. Isten népe, egyháziak és világiak már életében szentként emlegették. Több súlyos beteg embertársa gyógyulását is a püspök közbenjáró imájának tulajdonították. Kortársaiban a halála utáni évtizedekben is tovább élt életszentségének híre, ennek kapcsán lehetséges boldoggá avatásának óhajtása.”

Szerencsétlenségünkre jött az első világháború, aztán a trianoni döntéssel az egyházmegyénket szétdarabolták, és kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy Hám János boldoggá avatási ügyével foglalkozzon. Időközben a kinevezett posztulátor is elhunyt. Amikor a bécsi döntéssel újra kiegészült az egyházmegye és új püspököt kapott Scheffler János személyében, ismét felmerült a boldoggá avatás gondolata, de neki sem volt sok ideje rá. Jött a háború, majd az egyházmegye újabb felosztása, és a kommunizmus. Csak 1990-ben, amikor kinevezték Szatmáron az új püspököt, Reizer Pált, vált újra aktuálissá a boldoggá avatások kérdése. A Magyarországra szakadt plébániák plébánosai kérésére kezdeményezte Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatását. Ugyanakkor Rómában vizsgálódott Hám János ügyének állásáról. Ami Hám János emlékét illeti egyházmegyénkben, a világháborúk eseményeit követő évek és a kommunizmus évei megtették a maguk hatását, az emberek emlékezetéből majdhogynem teljesen kiveszett Hám János emléke.

Éppen ezért, mindjárt az első intézményt, amit létrehoztunk 1990 után, a katolikus iskolát Szatmárnémetiben Hám Jánosról neveztük el. Megjelentettük a rövid életrajzát és róla szóló írásokkal újra és újra próbáltuk felhívni híveink figyelmét nagy püspökünkre, akinek nagyon sokat köszönhet az egyházmegye. Ma már minden plébánián imádkozunk az ő boldoggá avatásáért.

— A nehéz időszak ellenére tehát nem tűnt el egészen Hám János tisztelete. Számos helyen találkozhatunk Hám János emlékével Szatmárban, de távolabb, akár Budapesten, a Szent István Bazilikában is…

— Valóban így van, amikor a Szent István Bazilika belső festését kapta, megemlékeztek róla. Ahogy belépünk, bal oldalt, mindjárt az első hajójának mennyezetén láthatjuk freskóját. Mint „tiszteletre méltót” ábrázolja Hám Jánost. Ez is azt igazolja, hogy nem csak Szatmáron, hanem Magyarország-szerte, sőt, az egész Osztrák-Magyar Monarchia területén úgy tekintettek rá, és úgy emlegették, mint „a szentéletű szatmári püspököt”.

— Fontos Hám János épített öröksége. De biztosan vannak olyan szellemi örökségek is, amelyeket az egyházmegye, és a későbbi püspökök magukénak éreznek.

— Amikor Hám János Szatmárra érkezett, az első, amivel szembesült, a nagy szegénység volt. Mindjárt az elején elhatározta, hogy minden erejével küzdeni fog a szegényekért. Létrehozta a városi szegények intézetét, de nem csak Szatmár volt a látókörében, ugyanilyen intézményeket hozott létre Nagybányán, Máramarosszigeten és Ungváron is. Azt is látta, hogy az ispotály nagyon kis létszámban tud fogadni rászorulókat, és szegényes ellátást nyújt, ezért egy hatvanágyas kórházat létesített, amit jól felszerelt. Vezetésével az Istenes Szent Jánosról nevezett Irgalmasrendi szerzeteseket bízta meg. Persze még az ő pénze sem volt elég, ezért biztatott mindenkit, hogy vegyen részt anyagi támogatásával, sőt akár munkájával is a kórház fenntartásában. Felhívása nem maradt eredménytelen.

De nemcsak a szegénység foglalkoztatta, hanem a nevelés is. Nagyon érdekes, hogy a város kérte fel a püspököt egy zárda építésére, amikor látták, hogy mennyire szívén viseli Szatmár problémáit. Nagy kihívás volt ez abban az időben, de megépíttette a Szatmári Irgalmas Nővérek zárdáját és a Zárda-templomot. Már az ő életében, több mint ötven helyen telepedtek le a nővérek, és végezték áldásos munkájukat.

Ösztöndíjjal segítette a szegény, de tehetséges gyerekek iskoláztatását, hogy ők lehessenek majd a jövő generáció nevelői. Konviktust is építtetett számukra, majd kibővíttette, hisz hamarosan kicsinek bizonyult.

Az épített örökségek között említhetnénk még a Székesegyházat — hiszen az ő idejében nyerte el végleges formáját —, a Kálvária-templom elődjét, és még nagyon sok templomot szerte az egyházmegyében. Ő, mint az egyházmegye „második alapítója” tényleg sokat tett azért, hogy megerősödjön a hitélet. Tudta, mindehhez templomok, plébániák, iskolák és különböző intézmények kellenek, és ezért minden áldozatra kész volt. Valóban elmondhatjuk, hogy Hám János működése hozzájárult ahhoz, hogy az evangélium szelleme kovászként járja át, és alakítsa az itt élő emberek gondolkodásmódját, kapcsolatait, hétköznapi életét.

Székfoglaló beszédében a papoktól azt kérte, mindenek előtt égő szeretet legyen bennük Isten iránt, és ezt éljék meg felebarátaik felé. Ezt a két szeretetet pedig kísérje el útitársként a szelídség. Hisz, ha nem tudnak szelíden közeledni a hívekhez, akkor nem fogják tudni átadni azt a tanítást, amit az Úristen bízott rájuk. Valószínűleg ezért is jellemezte egész életét az Isten iránti feltétlen szeretet és az emberek iránti irgalmas, együtt érző szeretet, amit ő nagy-nagy szelídséggel tudott megélni.

— Az utód püspök számára Hám János példája felelősség, esetleg kihívás, aminek meg kell felelni? Hogyan viszonyul ehhez a kihíváshoz?

— Egy püspöknek nem csak az a feladata, hogy kormányozzon, hanem első sorban, hogy áldozatot vállaljon és imádkozzon azért az egyházmegyéért, amit Isten rábízott; hogy megtegyen mindent Isten dicsőségéért és a hívek lelki javáért. Azt hiszem, szentelése után minden püspök számba veszi az elődeit. Nem könnyű örökség, amit Hám János ránk hagyott. Már kormányzásának elején tisztán látta céljait és törekvéseinek irányát. Emlékirataiban írja: „Mindjárt kormányzásom kezdetén fogadást tettem, hogy a legegyszerűbb, a legtakarékosabb életet fogom élni, amit állásom tisztsége csak megenged. A gazdaságot szorgalmasan vezetem, és mindenemet, amim van, vagy amit jövedelmem fölöslegéből félre tudok tenni, egyházmegyei alap létesítésére fogom fordítani, melynek általános- és fő célja Isten dicsőségének és a hívek üdvösségének az előmozdítása lesz.”

Hám János ehhez a programhoz egész életén át következetesen ragaszkodott, de az utód-püspökök is nagyon sokat tanultak belőle. Ezt teszem és is, természetesen másként, mint ahogy ő tette, mert más világot élünk. Az egyházmegyei zsinatunk, a lelkipásztori terveink, az oktatási intézményeink, a Caritasunk tevékenységei, és még sorolhatnám, nem mások, mint annak a nagy műnek a folytatásai, amit Hám püspök elkezdett.

Fennmaradt Hám Jánosnak egy imája. Hadd idézzem: „A legmélyebb alázattal, és gyermeki bizalommal esedezem, hallgasd meg gyermeki könyörgésemet és támassz utánam kegyelmesen olyan férfiakat — gyámolítván őket hatalmaddal —, akik a Te neved dicsőségére és embertársaik üdvére sikerrel viszik majd tökéletességre azt, aminek a véghezvitelére engem méltatlannak találtál”. Milyen érdekes, azokért imádkozik, akik utána jönnek, hogy majd ők tudják folytatni, amit ő megkezdett. Azt hiszem, számomra is nagy kihívás, hogy tudjak azoknak a püspököknek a nyomába lépni, akik tudták folytatni Hám János elképzelését és továbbvitték az általa megkezdett munkát.

— Azt hiszem, nem csak a püspök utód, a papok, de a hívek számára is nagy példa Hám János. Ezért is indult meg viszonylag korán a boldoggá avatási eljárása és megy tovább bármilyen nehézségek ellenére. No de hogyan áll most az ügye?

— Miután sikerült Scheffler János vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatni azon az emlékezetes 2011. július 3-i Jézus Szíve búcsús szentmisén, attól kezdve igyekszünk azon dolgozni, hogy Hám Jánost is mihamarabb a boldogok között tisztelhessük. A Szentté Avatási Kongregáció kérésére újra le kell folytatnunk az egyházmegyei szakaszt, ezen dolgozunk. Felhasználtuk azokat az anyagokat is, amelyeket még Meszlényi püspök idejében készítettek, és annak idején Rómába eljuttattak, kiegészítve az újabb kutatásokkal. Nagyon sok anyag gyűlt össze, amit még le kell fordítani olaszra, aztán mehet Rómába. Csak reménykedhetünk, hogy majd hamar feldolgozzák, és következhet a csoda elfogadtatása, ami 1941-ben közbenjárására történt. Ha csodás gyógyulásnak elfogadják, már sínen van az ő boldoggá avatása is. Remélem, Hám János püspök is akarja majd ezt a boldoggá avatást, és besegít. Bár hiszem, hogy a boldoggá avatás nélkül is imádkozik, és a Szatmári Egyházmegyéért ma is közbenjár Isten színe előtt.

— Azt, hogy mennyire élő az ő emléke, bizonyítja, hogy kedden új szobrot kap Szatmárnémetiben. Mit érez Püspök atya, a Hám János-szobor cseréje kapcsán?

— Úgy gondolom, méltó és igazságos, hogy egy teljes alakos szobor állítson emléket neki a Székesegyház előtt, amelyben ő harminc éven keresztül, mint püspök hirdette az Igét, imádkozott, illetve ami földi maradványait is őrzi. Ezzel tartozott az egyházmegye Hám János püspöknek. El kell mondanom őszintén, ennek már rég meg kellett volna történnie, de a Szatmári Egyházmegye nem engedhette meg magának. Ma sem engedhettük volna meg, ha nem kaptunk volna segítséget, elsősorban Magyarországról, aztán a híveinktől és keresztény vállalkozóinktól. Persze a Püspökség is odatette a maga részét. Én nagyon örülök a szobor megszületésének, és remélem, hogy mindenki, aki elmegy majd előtte és rátekint, megsejt valamit Hám János személyiségéből, egyszerűségéből, atyai szeretetéből.

A szobor megáldására január 6-án kerül sor, a Vízkereszt-napi, 11 órától kezdődő szentmise végén. Buzdítok mindenkit az ünnepségen való részvételre, és szeretettel várom a kedves híveket a szentmisére.

Józsa János