Nagy sikert aratott Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző előadása múlt szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében. Ákos az idén megjelent, már platinalemezes, Arany János verseiből összeállított hangoskönyvét mutatta be népes közönség előtt, saját megfogalmazása szerint egy „eszköztelen, csak a személyiség erejére, és a szerző zsenialitására alapozó” produkció formájában. Küllemében egyszerű, előadásmódjában hatásos volt a hangoskönyv teljes anyagát bemutató verses est. Ákos szubjektív válogatást sorakoztatott fel, a versek között pedig saját zongorakompozíciói hangzottak el Szekeres László zongoraművész tolmácsolásában.

Az előadás kapcsán a művészt kérdeztük.

— Jártál korábban Szatmár, Nagykároly vidékén? Tudtommal meghívást eddig még nem kaptál erről a vidékről. Amikor mi, sajtósként, illetve magánemberként igyekeztünk arra buzdítani a városvezetést, hogy téged hívjanak meg, folyamatosan azt a kifogást emelték, hogy túl drága vagy.

— Jártam korábban is itt, legutóbb akkor, amikor Kolozsvárra mentünk fellépni, és útközben megálltunk megnézni a kastélyt. Korábban innen nem kaptam koncertmeghívást, de nagyon szívesen jönnék. Az előadásunk valóban nem olcsó, nagyszabású, különleges látványra épülő produkcióval utazunk. Úgy érezzük, ez általában megtalálja a maga közönségét: Kolozsváron például 35 ezer embernek játszottunk. Szeretnénk mindenhol kompromisszummentes előadást adni. Mindenhova szívesen megyünk, ahol erre jó esély van.

— Az Arany János emlékév kapcsán megszületett egy hangoskönyv, amiből egy színpadi pódiumestet is létrehoztatok. Ezzel most eljöttetek Nagykárolyba is. Hogyan született meg ez a koncepció?

— Először nem maga a koncepció született meg, hanem az elemi vágy, hogy Arany-verseket szeretnék mondani. Tizenöt éves koromtól, a budapesti Fazekas gimnáziumi éveim óta hordom magamban ezt az ötletet. Tulajdonképpen korábban voltam versmondó, mint énekes, de ha az ember az egyik tevékenységéről elhíresül, szinte magyarázkodnia kell, ha más is érdekli. Aki követi a megszólalásaimat, hallhatta az elmúlt három évtized során, hogy milyen vonzalmat érzek a versek iránt, vagy hogy rajongója vagyok a magyar költészetnek, ezen belül például Arany Jánosnak. Az ő neve több interjúmban is elhangzott, miszerint a legnagyobb élő magyar költőnek tartom. Ennek kapcsán kaptam néhány visszajelzést, hogy egy kis hiba csúszott a nyilatkozatomba, hiszen Arany János már nem él — mintha én ezt nem tudnám. Vallom, hogy ha a nyelvében él a nemzet, akkor a kimondott szóban él a költő. Ezért is remélem, hogy sikerül megidézni őt ezekkel a műsorokkal.

Tíz évvel ezelőtt Szigethy Gábor irodalomtörténésszel Krúdy Gyula novelláiból állítottunk össze egy hangoskönyvet, ebből élő változat is született, csaknem 60 sikeres előadás van már mögöttünk. Most is vele dolgoztam. Jóval az Arany-év meghirdetése előtt kezdtük meg a közös munkát, de az is igaz, hogy ez adta meg a végső lökést a teljes megvalósításhoz. Szeptember 29-én, Szent Mihály napján jelent meg a CD, és ugyanezen a napon mutattunk be a színpadi változatot a budapesti Nemzeti Színház Kaszás Attila-teremében. A fiatalon elhunyt színész személyes jó barátom volt, egy közös hangoskönyvet is készítettünk a verseimből A hét parancsszó címmel 2001-ben. Most pedig a róla elnevezett teremben játszom, ez felemelő és szívszorító élmény.

— Ahogyan megítéled Aranyt, így volt mindig, vagy volt ennek egy fejlődésíve? Illetve vannak-e más költők is, akikkel hasonlóan mély a kapcsolatod?

— Biztosan gazdagodott ez a kép: minél többet foglalkozik az ember ezekkel a költeményekkel, annál mélyebbre áshat ebben hatalmas és csodálatra méltó életműben. Persze még így is csak a felszínt kapargatjuk.

— Van más olyan költő, akinek a műveivel hasonló produkciót tervezel?

— Sok kedvencem van, említhetem József Attilát, Faludy Györgyöt, Babits kapcsán is szerepeltem más verslemezen, de egyelőre nem tervezek hasonló produkciót. Ha mégis lenne rá mód a koncertek és dalszerzés mellett, akkor már megvan a következő jelöltem. De nem akarom elárulni, kiről van szó, mert többször tapasztaltam, hogy ha túl korán beszéltem valamiről, akkor mások is hajlamosak voltak hasonló ötletekre jutni.

— A kedvenc verseidet válogattad be ebbe a műsorba, vagy van ebben egy olyan tematikus szándék, ami miatt ez nem volt lehetséges?

— Teljesen szubjektív a válogatás, mindenféle tematizálási szándék nélkül, de ahogy Szigethy tanár úr egymás után rendezte a verseket, mégis egy sajátos ívet rajzoltak ki. Mi így érezzük, de helyesebb, ha a közönség mond erről véleményt.

— Végighallgatva a lemezt, illetve a produkciót, feltűnik, hogy a balladákban szinte minden vétkes hős megbolondul. Ez az összeállítás részedről szándékos?

— Sokkal inkább Arany János részéről beszélhetünk ilyen szándékról. Ő egy mára sajnálatosan letűnt, morális világ költője. Azt mondja, hogy a normalitásból való kilépés megőrjíti a bűnöst.

— Gondoltál arra, hogy ezek a versek leginkább így, méltóképpen előadva állják meg a helyüket, vagy szerinted otthon olvasva ugyanennyit jelentenek?

— Szerintem kivételesen műveltnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy olvasás közben így megjelenítve lássa ezeket az alakokat. Ezt Krúdy és Arany kapcsán is tapasztaltam. A budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott est után az egyik tanártól kaptam életem egyik legszebb elismerését: Ákos, maga elénk éli ezeket a verseket. Amikor azt érzem, hogy a vers megtörténik a hallgatóságban, az az igazi élmény. Ezt majdnem minden este átélhetem ezzel a pódiumesttel.