Csütörtökön az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székhelyén kisorsolták az Európa Liga tizenhatoddöntőjének, illetve a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításait.
Az EL-ben a Kolozsvári CFR a Cristian Chivut is foglalkoztató Internazionaléval került össze, míg a Steaua az Ajax Amsterdam ellen kell kivívja a nyolcaddöntőbe jutást. Az első mérkőzéseket február 14-én játsszák, a visszavágók dátuma pedig február 21.
A BL-ben összekerült egymással a Real Madrid és a Manchester United, valamint az AC Milan és az FC Barcelona. A csütörtöki sorsoláson a Bayern Münchennek is erős ellenfél, az Arsenal jutott. Az első mérkőzéseket február 12-én és 13-án, valamint február 19-én és 20-án játsszák, a visszavágók dátuma pedig március 5–6., illetve 12–13.
Az EL-tizenhatoddöntő párosítása
BATE Boriszov – Fenerbahce
INTERNAZIONALE – KOLOZSVÁRI CFR
Levante – Olimpiakosz
Zenit – Liverpool
Dinamo Kijev – Bordeaux
Bayer Leverkusen – Benfica
Newcastle – Metaliszt Harkiv
VfB Stuttgart – Genk
Atleticó Madrid – Rubin Kazany
AJAX – STEAUA
FC Basel – Dnyipro
Anzsi Mahacskala – Hannover
Sparta Praha – Chelsea
Mönchengladbach – Lazio
Tottenham – Olympique Lyon
Napoli – Viktoria Plzen.
A BL–nyolcaddöntő párosítása
Real Madrid – Manchester United
AC Milan – FC Barcelona
Galatasaray – Schalke 04
Celtic Glasgow – Juventus
Arsenal – Bayern München
Sahtar Donyeck – Borussia Dortmund
Valencia – Paris Saint–Germain
FC Porto – Málaga