Nagykároly

Intenzív nyelvtanulási lehetőség a Kalazanciban

2015.04.10 - 11:04

Németországból érkezik német nyelvtanár ősztől a nagykárolyi Kalazanci Szent József Gimnáziumba. Olyan osztály indítását tervezik, mely egyedi lesz Nagykárolyban, számolt be az igazgatónő.

Jól felszerelt laborok, felújított épület, gazdag könyvgyűjteménnyel rendelkező könyvtár, felszerelt tornaterem — csak néhány példa arra, mit kínálnak a diákoknak a nagykárolyi Kalazanci Szent József Gimnáziumban. Mindezen felszereléseket, illetve az intézmény sajátos, keresztény szellemiséget tükröző nevelési módszereit is volt lehetőségük megismerni azoknak a diákoknak, akik a csütörtöki Nyílt Nap keretében ebbe a tanintézménybe is ellátogattak. Megalapozott tudást, széles körű műveltséget és gyakorlati jártasságot nyújtani, keresztény értékeket átadni emberközeli, családias légkörben — ezekkel a célokkal működik ez a nagykárolyi tanintézmény, ahol az előkészítő osztálytól egészen az érettségiig, illetve az szakosztályos képzésig tanulhatnak a diákok.

Kocsis Alíz, az intézmény igazgatónője elmondta, nagyon érdeklődőek voltak a csoportok, és több diák úgy nyilatkozott, szívesen folytatná tanulmányait ebben az iskolában. „Azért is örülünk a Nyílt Nap lehetőségének, mert így módunkban áll testközelből megmutatni, milyenek a mindennapjaink, hogyan zajlanak a tanórák, melyek a pluszfoglalkozások, amikkel itt találkozhatnak a diákok. Természetesen tájékoztattuk őket arról is, hogy milyen osztályokat indítunk ősztől. A következő tanévben előkészítő és három kilencedikes osztály indul iskolánkban. Indítunk teológia osztályt, melyre hittanvizsga teljesítésével lehet bejutni. (A hittanvizsga időpontja: május 29., 13 óra.) Továbbá indítunk még egy természettudományok osztályt, mely angol-német intenzív bilingv rendszerben foglalkozik az ide járó diákokkal. Egyedi képzésfajta ez egyelőre Nagykárolyban, mondhatni úttörők vagyunk a városban. A diákok megnövelt óraszámban foglalkoznak a reál tantárgyakkal, emellett heti 4–5 órában tanulnak angol és német nyelvet, illetve az adott országok történelmét angolul és németül sajátíthatják el. Külön bónusz, hogy a német nyelvet ősztől egy Németországból érkező német nyelvtanár oktatja majd. Az ő érkezése egy magyarországi alapítvány révén valósul meg. Mivel első alkalommal indul ilyen osztály, a jelentkezőknek nem kell felvételizniük, a nyelvismeretüket a tanév kezdetét követően mérjük fel. A harmadik kilencedikünk pedig a közélelmezés-turizmus szaklíceumi osztályunk. Itt annyi változás történik, hogy áttérünk ezen osztály esetében a szaklíceumi képzésre: három év után lehetőség lesz különbözeti vizsgát tenni, majd beiratkozni érettségire” — mondta az igazgatónő.

Tőtős Tímea