Nagykároly

Inspiráló hatású tábor a Homoródmentén

2018.09.19 - 11:34

Több romániai fotósklub is képviseltette magát a Homoródi Fotóklub által szervezett tematikus táboron. Nagykárolyt, a Vasile Vénig László Fotóklubot dr. Hágó Attila Nándor képviselte.

Romániai és magyarországi fotósok voltak a résztvevői annak a tábornak, amelynek a Homoródmente volt a helyszíne szeptemberben. A nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklubot dr. Hágó Attila Nándor elnök képviselte.

„Szeptemberben vettem részt a II. Nemzetközi Homoródmenti Fotótáborban Hátszegi Csaba, a Homoród Fotóklub vezetője meghívására. A szállásunk Abásfalván volt, amely kb. 5 km-re található Homoródszentmártontól, egy kis faluban, ennek is a felújított vendégházában, amelyben már számos más tábort is rendeztek, többek között fotó-, tánc- és képzőművészeti táborokat is. A tábor több helyi vállalkozás, Homoródszentmárton község önkormányzata, a városfalvi és az abásfalvi közbirtokosságok támogatásával valósulhatott meg. A táborban több romániai fotósklub képviseltette magát, jelen volt Andorkó Attila (Kénos), Kinda Botond (Székelyudvarhely), Bors Gyula (Zsámbék), Turcza Hunor (Csíkszereda), Szabó József (Székelyudvarhely), Danis János (Gödöllő), Moldovan Mihai (Négyfalu), Rádi Bálint (Vásárosnamény), Hipságh Gyöngyi (Sopron), Martinas Cristian (Csíkszereda), Kuti Hermann Zoltán (Csíkszereda), Gyapjas Ferenc (Budapest), Hátszegi Csaba (Homoródszentpál) és Bedi Gyula (Uszód)” — magyarázta Hágó.

Csoportokat alkottak, s úgy járták a környéket és készítették a fotókat, amelyek vátozatos tematikára épültek: épületfotózás, tájfotózás, portréfotózás stb.

„Voltunk madárlesen, épületeket fotóztunk, valamint embereket is, akikkel természetesen beszélgettünk is, hogy jobban megismerjük az ott élőket. Sor került épületek (templomok, lakóházak, utcarészletek) fotózására is. Különlegesebb helyszíneken is voltunk: faszénégetők, esztena, bivalycsorda, szüreti felvonulás. Tájházakban, emlékparban is jártunk, de kóstoltunk kézműves sajtokat, és megismerkedtünk a helyi kulturális értékekkel, műemlékekkel is. Nagyszerű élmény volt a homoródkarácsonyfalvi romatelep meglátogatása, ahol sok jó fotó készült az ott élő gyermekekről. A kapcsolatépítés szempontjából is hasznos volt ez a tábor, hiszen több klubbal is egyeztettünk, így várhatóan a jövőben jönnek hozzánk kiállítani, és mi is megyünk hozzájuk (Csíkszereda, Sopron). Készül egy kiállítási anyag a homoródi táborban készített képekből, s ez vándorkiállításként több helyszínen is megtekinthető lesz” — árulta el a nagykárolyi fotós.

A Vasile Vénig László Fotóklub programjairól Hágó elmondta, hogy készülnek a hagyományos Őszi Fotográfiai Fesztiváljukra, mely több tárlatot foglal magában, illetve készül az új katalógusuk is.

Tőtős Tímea