Szatmár megye

Ingyenesen végezheti el a sofőriskolát 35 hátrányos helyzetű fiatal

2024.03.05 - 12:40
35 fiatal pályázatát ítélték sikeresnek a Jogosítvány a jövőhöz program 9. kiírásában, B, C/CE, és D/DE kategóriájú gépjárművezetői engedély megszerzésének támogatására. A nyertesek között Szatmár megyei fiatal is van.

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány közzétette a 2023. november végén meghirdetett Jogosítvány a jövőhöz program kilencedik kiírásának pályázati eredményeit. A 381 beérkezett pályázat kiértékelése nyomán 35 hátrányos helyzetű fiatal részesül összesen 140.000 lej támogatásban a sofőriskola költségeinek és járulékos kiadásainak fedezésére. A program eddigi kilenc kiírásában összesen 372 fiatal kapott anyagi támogatást a sofőriskola elvégzéséhez.

A 2023. november 24. és 2024. január 24. közötti kéthónapos pályázati időszakban 381 fiatal nyújtott be támogatási kérelmet, ezzel túllépve a jelentkezések minden eddigi számát a 2015-ben indított program keretében. Pályázatok érkeztek az ország 39 megyéjéből és a fővárosból. A 381 pályázó közül 319 fiatal B, BE és B átalakított személygépkocsi kategóriára, 51 C és CE, 7 D és DE kategóriára, 4 mezőgazdasági vontatóra és egy villamos vezetéséhez szükséges kategóriára igényelt támogatást.

„A hátrányos helyzetű fiataloknak nagyobb kihívást jelent a munkavállalás, szerény anyagi lehetőségeik akadályozhatják őket a jobb munkahelyekhez szükséges képesítések megszerzésében. A Jogosítvány a jövőhöz program révén a nehéz helyzetben lévő fiataloknak segítünk: rendelkezésükre bocsátunk anyagi forrásokat a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez, bármely kategóriában. Ezáltal konkrét segítséget nyújtunk, hiszen megkönnyítjük a hozzáférést egy klasszikus és hasznos eszközhöz, amely egyben olyan képesítést is jelent, amelynek birtokában nagyobb eséllyel szállhatnak versenybe a munkaerőpiacon. A Jogosítvány a jövőhöz azon hagyományos programjaink egyike, amellyel a MOL Románia segíti a közösségeket, amelyekben maga is tevékenykedik és továbbra is elkötelezettek maradunk a hathatós segítséget nyújtó programokba történő befektetések mellett” – nyilatkozta Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

A kedvezményezett fiatalok 21 megyéből származnak – Argeș, Bákó, Bihar, Botoșani, Brassó, Călărași, Galac, Gorj, Hargita, Hunyad, Iași, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szucsáva, Temes, Tulcea, Vrancea –, valamint Bukarestből. A 35 nyertes pályázó közül harminc B, négy C/CE és egy D/DE kategóriájú jogosítvány megszerzéséhez részesül támogatásban.

„A nyertes fiatalokkal szerződést kötünk, ezt követően pedig egy hónapon belül beiratkoznak a lakhelyük szerint általuk kiválasztott sofőriskolába. Közösen megállapítjuk azokat a határidőket, amíg elvégzik az iskolát és beiratkoznak a vizsgákra. A program tízedik kiírását november végén hirdetjük meg. Az érdeklődők honlapunkról tájékozódhatnak vagy felkereshetnek bennünket telefonon is” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

A nyertes pályázók névsora megtekinthető a Közösségért Alapítvány internetes honlapján.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

 


 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

„Edit” tudja, hogy mit csinálsz, miközben vezetsz

A középiskolások 38%-a használta telefonját vezetés közben fényképek vagy videók készítésére. Tíz középiskolásból legalább három hozott már olyan döntést, amellyel veszélybe sodorta magát az utakon.
Belföld

Jogosítvány-támogatás szegényeknek, 2023-as kiadás

A Közösségért Alapítvány a MOL Románia támogatásával ismét meghirdette jogosítvány-programját. Pályázhatnak a 18-25 év közötti, hátrányos anyagi körülmények között nevelkedő, általános-, közép- vagy szakiskolai végzettséggel rendelkező fiatalok.
Belföld

Jogosítvány a jövőhöz — várják a pályázatokat

Hatodik alkalommal hirdeti meg a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz programot, mely a vezetői engedély megszerzésének költségeit fedezi hátrányos helyzetű fiataloknak. A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. január 23. A program öt kiírásában eddig 80 fiatalnak sikerült megszereznie a hajtási engedélyt, 71 fiatal pedig a tanulmányait folytatja vagy vizsgára készü