Hétfőn, november 14-én, a diabétesz világnapon délelőtt 10-től délután 17 óráig a Károlyi úti plázába várják a lakosokat ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérésre, valamint tanácsadásra. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy ha tehetik, éhgyomorral menjenek a szűrésre, vagy legkevesebb két órával a vizsgálat előtt ne fogyasszanak semmilyen ételt.
A szűrővizsgálatokra nagy szükség van, hiszen a Szatmár megyei lakosság 8 százaléka bizonyítottan cukorbeteg. Míg 2012-ben 17 037 diabéteszes beteg szerepelt a nyilvántartásban, addig a számuk az idei év elejére tízezer fővel, 27 176-ra nőtt.
A megelőzést nagyon komolyan kellene vennie mindenkinek, a szatmáriaknak pedig különösen oda kellene figyelniük erre, hiszen a közegészségügyi intézet összesítése szerint száz lakosból nyolcan cukorbetegek megyénkben.
A szakemberek szerint a diabétesz főként az egészségtelen életmód miatt alakul ki. Éppen ezért azt tanácsolják az embereknek, hogy egyenek sok zöldséget, kerüljék a cukros és szénhidrátokban bővelkedő ételeket, valamint mozogjanak sokat. Az ülő életmódot valamelyest már azzal is lehet ellensúlyozni, ha az iskolába, munkába nem autóval, hanem gyalog megyünk, a gyerekekkel nem a lakásban, hanem a szabadban, a friss levegőn mozogva játszunk.
A szűrővizsgálatok, rendszeres ellenőrzések, szintén segíthetnek abban, hogy korai felismeréssel és hatékony kezeléssel meg lehessen előzni a problémákat.
Hírszerkesztő