A zöldség/gyümölcs származási helyének feltüntetése egyrészt a vásárló javát szolgálja, másrészt az ellenőrizhetetlen (fekete)piaci körforgást szeretnék valamiképpen nyomon követni.

Mától elvileg minden zöldség- vagy gyümölcshalom előtt új „árcédula” kellett legyen a piaci standokon, amelyen már nemcsak a termény ára, hanem származási helye, sőt, betakarítási időpontja is szerepel. Az árusok közül volt, aki már beszerezte a standard „árcédulát” (sőt, olyan is, aki be is fóliáztatta az időjárás viszontagságai ellen), de olyan is akadt, akinek még nem volt ideje nyomdába járni, így csak egyszerű kartondarabon tüntette fel az árat, a származási helyet és a betakarítási időpontot. Az új szabályozás érdekessége, hogy az árcédula hiánya esetén az ellenőrző szervek nemcsak magát az árust, hanem a piacfelügyeletet is megbírságolják — mi több, ez utóbbinak kötelessége „spicliként” értesíteni a mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóságot, ha árcédulahiányt lát valamelyik standon.

Nem is olyan rég, védjegynek számított feltüntetni honnan, milyen vidékről érkezett a gyümölcs vagy a zöldség a városi piacra — persze az átverés lehetősége így is benne volt a pakliban, sőt idén kora nyáron gyanúsan sok volt a „halmi eper”, majd később a „vetési paradicsom” — , s az egyszeri vásárlónak is egyfajta kiindulási pont lehet, ha meg van jelölve, melyik jóféle termőtájról származik a portéka. Persze a törvényhozókat messze nem ez az elv vezérelte, amikor meghozták a szabályt, melynek értelmében ezentúl az „árcédulán” kötelező módon szerepelnie kell a termény származási helyének és betakarítási időpontjának is — az egyébként teljesen ellenőrizhetetlen (fekete)piaci körforgást akarnák valamiképpen nyomon követni. Hiszen az árusnak van egy termelői engedélye, amelyet az a polgármesteri hivatal bocsátott ki, ahonnan érkezik, ahol termel — a termelői engedélyt pedig annak alapján kapja meg, miután az illető önkormányzat illetékese kiment a határba s elvileg leellenőrizte: valóban krumpli, káposzta és paradicsom nő a parcellában. „Az »igazi« termelőkkel nincs is gond, s ennek a szabályozásnak is épp az a célja, hogy valóban a termelő árusítsa az általa termesztett zöldséget és gyümölcsöt. De ma a piacon mindenki „termelő” s szinte lehetetlen nyomon követni, hogy ha a vidéki önkormányzatnál négy szilvafa alapján kapott termelői engedélyt, akkor honnan a csudából ad el két tonna gyümölcsöt? Sajnos a mai »termelőknek« legalább 50%-a viszonteladó, de hogy honnan is ad viszont el, azt nem lehet tudni. Papírok, engedélyek szempontjából teljesen rendben vannak, »csak« az áru származása ellenőrizhetetlen” — magyarázza lapunknak Magyar Lóránd képviselő, vidékfejlesztési szakember. Mint mondja, a mezőgazdasági termékek árusítását szabályozó 145/2014-es törvény módosításait épp most tárgyalja a mezőgazdasági és az ipari szakbizottság — a módosítások között szerepelt olyan is, amely jelentősen kifehéríthette volna a feketekereskedelmet, viszont eléggé kivitelezhetetlen volt, ugyanis a javaslattevő honatya azt képzelte el: a reggeli piacra érkezéskor tételesen lemérik, hogy a termelő milyen zöldségből/gyümölcsből mekkora mennyiséget hozott, majd nap végén megismétlik a procedúrát, a nyilvántartást havonta összesítik és elküldik annak az önkormányzatnak, amely kibocsátotta az érintett személy termelői engedélyét, ellenőrizendő: van-e akkora földterülete, ahol megteremhetett az a 3–4 mázsa paradicsom, amit egy hónap alatt eladott a szatmári piacon. „Bármennyire hatásos is lenne, egy ilyen „ellenőrzési rendszer” megvalósíthatatlan, és javasoltuk is, hogy ne kerüljön be a törvénymódosítások közé. Az viszont tagadhatatlan: a termelő-termés-piac/elárusítás folyamatban alapvető és nagy problémák vannak” — mondta Magyar.

Az új árcédula alkalmazását a mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság munkatársai ellenőrzik, akik arra is figyelnek majd, hogy a standokon csak olyan termékek legyenek felhalmozva, amelyeket az illető termelő/kereskedő a hivatalos szervek felé jelzett — a más terméket elkobozzák és bírságot is kirónak az árusra. Ma a Szamos piaci standok egy részén már az új árcédulák voltak kitéve — aki nem jutott még el a nyomdáig, az kartonpapíron tüntette fel a kötelező tudnivalókat —, viszont az árusok nem „tapsoltak” a szabványosított formanyomtatványnak, pontosabban az árának. „A betakarítás időpontja az ugye mindig változik, ami azt jelenti, hogy mindig új papírt kell kitölteni, én meg még be is fóliáztattam, hogy ne koszolódjon össze, meg ne pecsételje össze az eső, négy lejbe került — nem a világ pénze tudom, de mégiscsak pénz. Vajon azért megbüntetnek, ha olyan kis ragasztós papírra írom a dátumot s csak azt cserélgetem?” — morfondírozott az egyik árus.