Látta, Mariskám, azt az új kerítést a szomszédban? Olyan csicsás, hogy a futóka sem fog felmenni rája az ijedtségtől !

Mikor egy nyáron az uram palántolni akart az udvar végében, kellett egy kis kerítés, hogy a pulikutya ne túrja fel az ágyást. Hát nekifogott a kamarából előhozott görbe oszlopokból s a maradék deszkákból kerítést csinálni. Ahogy haladt keresztbe, a pulikutya csak vitte utána a kalapácsot rendesen. Estére fölszegelte az ilyen-olyan dróthálót is, vót kiskapu is, majd szólt, hogy ejsze nézzem meg én is. Néztem én, de a pulikutya csak fogta magát, s helyből átugorta a kerítést! Merthogy ő is dolgozott rajta, hát így.

Most láttam, ahogy géppel fúrták a földet, olyan borkánféle betonba tették a vasoszlopot, aztán másnap valami kapcsokkal tették fel azt a szép cirkás hálót — nem csúnya, na. Mondta Gézám, hogy a nagykapu gombnyomásra nyílik, a kiskapun televízió is van, hogy lássák, ki csenget. Háát, modern világ.

Csak tudja, Mariskám, sose látom a szomszédasszonyt így elbeszélgetni valakivel a kiskapuja mellett, mint ahogy most is tesszük. Hááát …

Szerémy Péter