A Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár közvetítésével újabb gyógyüdülési turnusra utazhatnak a biztosítással rendelkező nyugdíjasok és munkavállalók.
A jóváhagyott kérelmek alapján Püspökfürdő, Buziásfürdő, Menyháza és Algyógy festői szépségét csodálhatják meg, itt kúráltathatják magukat a különböző krónikus megbetegedésben szenvedők. E turnus kedvezményezettjei április 8. és 10. között kell hogy elfoglalják helyeiket. Az internettel rendelkezők az intézmény honlapján is tájékozódhatnak: www.cjpsatumare.datec.ro.
A 2017-es esztendőben 18 üdülési turnusban van lehetőségük a betegeknek gyógykezeltetni magukat. Fontos tudni, hogy a nyugdíjpénztár közreműködésével egy naptári évben csak egyetlenegy gyógyüdülési jegyet vehet igénybe egy állampolgár. Természetesen még lehet kérelmeket leadni az igazgatóság szatmárnémeti, Vasile Lucaciu/Árpád utca 4–6. szám alatt található székhelyén munkanapokon hétfőtől csütörtökig 9 és 15, pénteken pedig 9 és 13 óra között. A negyedik széria április 21-én, az ötödik május 7-én, a hatodik május 23-án, a hetedik június 8-án, a nyolcadik június 24-én, a kilencedik július 10-én, a tizedik július 26-án, a tizenegyedik augusztus 11-én, a tizenkettedik augusztus 27-én, a tizenharmadik szeptember 12-én, a tizennegyedik szeptember 28-án, a tizenötödik október 14-én, a tizenhatodik október 30-án, a tizenhetedik november 15-én, az utolsó, azaz a tizennyolcadik pedig december 1-jén kezdődik.