A Samuraiul SK is hasonló módon fogja versenyeztetni idén a sportolóit. Magos Róbert karatemester és vezetőedző lapunknak elmondta, hogy két meghívásra már válaszoltak, így ebben a hónapban a magyarországi Szerencsre utazik majd a Samuraiul SK egy kisebb csapattal, amelyik kumite versenyszámokban fog megmérkőzni.
Októberben a virtuális térbe „költözik” a legrégebbi szatmári karateklub csapata, ugyanis neveztek egy nemzetközi kata-versenyre, amit egy indiai egyesület hirdetett meg. „Videókapcsolatba leszünk Indiával, és így zajlik majd a verseny. Ez a próba megoldható online is” — mondta Magos, aki egyben a Szatmár Megyei Karate Egyesület vezetője is.
Az AJK egyébként meg szeretné rendezni idén is a megyei bajnokságot. A több éves hagyománnyal rendelkező küzdelmet novemberre tűzte ki a megyei egyesület, és Magos leszögezte: ha másként nem lesz lehetséges, akkor legalább online fog zajlani a 2020-as kiírás.
„Sajnos ez a pandémia minket is leállított március elején. Szerencsére hamar megtaláltuk a módját a kapcsolattartásnak, így a karatékák otthon végeztek könnyed gyakorlatokat. Néhány hónapja az erőnléti edzéseket is meg tudtuk kezdeni a szabad térben, és a srácok kiválóan teljesítettek. Mivel még nem lehet tudni, hogy mikor kezdődnek a hazai versenyek, ezért a nemzetközi tornákon veszünk részt, de az év vége előtt az övvizsga sem maradhat el, hiszen erre is mindig nagy odaadással készülnek a gyerekek.