Súlyos incidensek nélkül zajlott szombaton a bukaresti Victoriei téren a kormányellenes tüntetések második napja, a helyszínen még éjfél után is voltak emberek.
Az első tüntetők már szombat reggel megjelentek a téren, de nagyobb számban 18 óra után kezdtek összegyűlni.
A helyszínre számos csendőr- és rendőrcsapatot kivezényeltek, de számuk kisebb volt, mint egy nappal korábban.
A demonstrálók román, amerikai, brit, kanadai, belgiumi és spanyol zászlókat lengettek, ugyanakkor dobokkal, vuvuzelákkal voltak felszerelkezve.
21 óra után, miközben a demonstrálók a román himnuszt énekelték, a Victoria-palota homlokzatára kivetítettek egy, a kormány lemondását kérő üzenetet. A tüntetők többek között azt skandálják, hogy "PSD, a vörös pestis", "Mondjatok le!", Le a kormánnyal!", "Ébredj, Románia!"
22 óra 30 perctől kezdve a tüntetők kezdtek elszivárogni a térről, számuk éjfélig folyamatosan csökkent.
A péntekihez képest rendbontás alig volt. Egy férfinél egy kést találtak, egy másikat, aki erőszakosan viselkedett 500 lejre megbírságoltak, egy harmadikat pedig, aki megkísérelte áttörni a védőkerítést bekísértek a rendőrségre.
A bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség 12 személyt látott el, kettőt kórházba szállítottak, de egyik esetben sem volt szó agresszióról. AGERPRES