Belföld

Imázsokokból kihátrál a botrányukból a PNL

2013.12.13 - 10:25

A román büntető törvénykönyv (Btk.) módosításának újratárgyalását kezdeményezi az egyik koalíciós erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), miután az Egyesült Államok és Románia uniós partnerei aggodalmukat fejezték ki a változtatások miatt. Ezt a szervezet elnöke, Crin Antonescu jelentette be csütörtökön.

 

A büntető törvénykönyv módosítása értelmében a képviselőket felmentené a korrupciós cselekmények büntetőjogi felelőssége alól, ha törlik őket a köztisztviselők sorából.

A PNL, szociáldemokrata koalíciós partnereivel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a kisebbségi frakcióval együtt kedden megszavazta a törvénymódosítást.

A nemmel voksoló jobbközép ellenzék és Traian Basescu államfő is úgy értelmezte: azáltal, hogy a törvényhozók nem minősülnek köztisztviselőknek, már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért, mert ezeket a bűncselekményeket a köztisztviselőkre vonatkozóan tárgyalja a jogszabálycsomag.

Crin Antonescu szerint ő maga szerdán "részleges tájékozatlansága miatt" jóhiszeműen védte a törvényt. Hozzátette: a PNL támogatja, hogy a törvényhozók ne legyenek köztisztviselők, de nem azon az áron, hogy ez a törvény fölé emelje őket.

Antonescu rámutatott: pártja a - szociáldemokrata koalíciós partnerei által támogatott - amnesztiatervezettel sem ért egyet, és a továbbiakban sem járul hozzá olyan jogszabályok elfogadásához, amelyeket úgy lehet értelmezni, hogy a törvényhozók saját maguknak akarnak valamilyen "szupermentességet" biztosítani.

Traian Basescu, aki csütörtökön az Adevarul élő adásának vendége volt, úgy fogalmazott: a Btk. módosítása és az amnesztiatörvény nyomós okot szolgáltatna arra, hogy fontolóra vegye a parlament feloszlatását. Az elnök azonban reményét fejezte ki, hogy a parlament végül nem fogadja el a két vitatott jogszabályt. Az államfő korábban jelezte, hogy visszaküldi megfontolásra a parlamentnek a Btk. módosítását.

Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége közleményben figyelmeztette szerdán a román hatóságokat, hogy "visszalépés lenne Románia számára", ha a törvényhozók megakadályoznák összeférhetetlenségük vizsgálatát. A külképviselet rámutatott: a Btk. ilyen értelmű módosítása elbátortalanítaná a befektetőket, ami hátrányosan érintené a román gazdaságot.

Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője rámutatott: minden hivatalos személynek alá kell vetnie magát a korrupcióra és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozásnak. Aggodalmát fejezte ki Nagy-Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége is, a német nagykövetség pedig fontosnak nevezte, hogy a korrupcióellenes hatóságok és az igazságszolgáltatás politikai befolyástól mentesen működhessenek.